aA kormány máris emelné a mértéket, valamint új termékeket is bevonna az adóköteles termékek közé.
Alig múlt el egy hónap a népegészségügyi termékadó, közkeletű nevén chipsadó hatálybalépése óta, de a kormány máris emelné a mértéket, valamint új termékeket is bevonna az adóköteles termékek közé. A parlament előtt lévő 2012-es költségvetési törvényjavaslatból kiderül, hogy a korábban becsült húszmilliárd helyett jövőre már harmincmilliárd forint bevételt vár a kormány az adóból.
A Népszabadság birtokába jutott, jelenleg tárcaközi egyeztetésen lévő tervezet szerint a kabinet jelentősen, 25 százalékkal emelné az energiaitalok, sós termékek, előre csomagolt cukrozott termékek és az ételízesítők adóját. A tervek szerint az adóköteles termékek közé kerülnének az utóbbi időben népszerűvé vált alkoholos üdítők, az ízesített sörök, illetve a kávé is.
Információk szerint az érintett szakmai szövetségekkel az előterjesztők eddig nem tárgyaltak érdemben. Iparági szereplők csak hallomásból értesültek az előterjesztésről, de a cégeket nem igazán lepte meg a kormányzati szándék, hiszen a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) többször is jelezte, hogy további termékeket vonnak be a chipsadó alá.