Csak ez érdekel, hogy megkapja a kismama az ellátást

Ladjánszki Bernadett egy alattomos betegség, a terhességi kolesztázis miatt elveszítette a kislányát a terhessége 36. hetében. Ezután mozgalmat indított azért, hogy mással ne történjen már hasonló tragédia. Egy egyszerű és nem túl drága vizsgálattal, az epesavszint-méréssel időben észre lehet venni, ha sürgős beavatkozásra van szükség, de Ladjánszki Bernadett első terhessége idején ez még nem volt a magyarországi rutin része. Tavaly augusztusban vágott bele, hogy változást érjen el a magyar egészségügyben. A telex.hu kérdezte arról, meddig jutott, mit ért el, és hol ütközött falakba.

A sajátján kívül hány egészséges kisbaba megszületésében játszhatott szerepet az a mozgalom, amelyet 2021 augusztusában elindított azután, hogy elvesztette a kislányát a 36. héten?

Nehéz megmondani ezt, mert ugye vannak olyanok, akik érintettek ugyan a terhességi kolesztázisban, de nincs közvetlen életveszély, nem áll fenn a babánál veszélyeztetett állapot. Úgyhogy nem tudom, hogy őket is ide soroljam-e. Nagyon hozzávetőleges kalkulációval azt szokták mondani, hogy a terhesek egy százalékát érinti ez a betegség. Körülbelül 90 ezer gyerek születik Magyarországon, tehát mondjuk éves szinten 900 kismama érintett ezzel a betegséggel. Nekik egy töredékük, akiknek konkrét, közvetlen veszélyben van a babája. A tényleg kritikus helyzetű, veszélyeztetett kategóriába tartozó kismamák, akiknek nagyon magas epesavszintjük van, és ennek a mozgalomnak is köszönhetően eljutnak megfelelő kezeléshez, orvoshoz, tudáshoz: belőlük havonta legalább egy van. És évente 900 kismama az, aki – én azt gondolom – most sokkal nagyobb tudással rendelkezik, mint másfél évvel ezelőtt.

Egyébként összességében hány nővel került kapcsolatba a mozgalom révén? Hány nő kereste meg, hány nő használja a Facebook-oldalt információs forrásként?

Az oldalnak körülbelül 3000 követője van, de ez részben amiatt is van, hogy mióta én bekerültem a kórházba idén tavasszal, azóta azért kevesebb energiát tudok erre fordítani, és nem nőtt a követők száma. A zárt csoport az, amihez folyamatosan csatlakoznak. Ott jelenleg 800 fő van: ebben van kismama, és aminek nagyon-nagyon örülök, hogy rengeteg védőnő, szülésznő, meg orvos is van a csoportban. Ez nekem hatalmas elismerés, hogy orvosok is csatlakoznak, mert úgy gondolják, hogy szakmailag van értelme, van megalapozottsága annak, amit csinálok. Nyilván a 800 főből nem mindenki aktív.

Naponta legalább két-három megkeresést kapok – vagy telefonon, vagy Messengeren, vagy Facebook-poszt formájában. Napi szinten kérnek segítséget kismamák. A legdurvább a viszketés ennél a betegségnél, ami éjszaka a legintenzívebb. Akkor az ember nyilván nem alszik, idegileg rendkívül kimerült – ebben azért nagyon sokat segít a csoport, tartjuk bennük a lelket, hogy „tudom, min mész keresztül, el fog múlni”.

Szerintem elég egyedi tapasztalatai vannak az elmúlt másfél évből, az egészségügybe kívülről belecsöppentként.

(...) Visszakaptam azt, hogy „nézze hölgyem, nem ez a legfontosabb betegség a terhességi betegségek közül”. Én soha nem is állítottam ilyet, csak az én életemben a legfontosabb, és ezért felkaroltam. Azzal is érveltek, hogy más betegségekről sincsen irányelv. Azt gondolom, hogy akkor az is baj. Én nem akarom, hogy ne legyen irányelv a terhességi cukorbetegségről, én nem annak ellenében szeretnék a terhességi kolesztázisról irányelvet. Némely orvosnál azt éreztem, mintha versenyt látna ebben, ilyen izmozást, pedig szó sincs erről. Én leszek a legboldogabb, ha majd lesz a terhességi cukorbetegségről is irányelv, mert óriási szükség van rá. Ha betegoldalról nézzük, akkor azért az irányelveknek nem kis következménye, hogy egységes az ellátás. Tök mindegy, hogy Győrben vagy Békéscsabán vagy kismama, tudhatod, hogy azt az irányelvet minimum be kell tartania az orvosnak, és akkor az ellátásban azt kapod. Mindent meg lehet érteni a másik oldalról is, de mi beteg oldalról nem ugyanazt kapjuk az egyes intézményekben is, és ez baj.

Személyes történetek, részletek a teljes cikkben