Csehák Judit: a falusi orvoslástól a miniszterségig

Csehák Judit majdnem húsz éve került ki a politika legfelső szintű világából. Kezdetben az sem volt egyértelmű, hogy politikus lesz, hiszen az orvosi egyetem elvégzése után Szekszárdra került segédorvosként, majd elment Faddra körzeti orvosnak. Hogy mi minden kellett ahhoz, hogy egy falusi körzeti orvosból miniszterelnök-helyettes, majd egészségügyi miniszter legyen, feltehetően sok mindenkit érdekelhet. Különösen azért, mert mindez egy olyan időszakban történt, amikor csak a káderek tudtak érvényesülni és egy ilyen karrier nagyon kevés nőnek adatott meg, írja a Hírklikk. 

Induljunk ki Faddról, mert úgy érzem, hogy ez alapvetően meghatározta mindazt, ami utána történt. Ott kerültél közel az emberekhez, ott ismerhetted meg a gondjaikat, bajaikat, a különbözőségüket és meggyőződésem, hogy minden ember életében azok a legfontosabb benyomások, amelyeket a családból hoz, amelyeket fiatal korában magának megszerez, és ezekre alapozódik aztán később a jelleme, a hitvallása, a pályafutása.

Semmi rejtély nincs a faddi pályaválasztásomban, bár nem körzeti orvosnak készültem, amikor az egyetemre jelentkeztem. Ez a község a szülőfalum, és két év kórházi munka után elvállaltam ezt az állást, amit addig a férjem töltött be. Ő kutatóorvosként folytatta a pályáját, Pestre költözött és mi nem sokkal később elváltunk. Két kisgyerekkel maradtam egyedül és ez volt a legjobb megoldás, hiszen olyan helyre mentem vissza, ahol engem és a szüleimet is ismerték. Biztonságban éreztem magam, bár arra a sokféle szakmai készséget és tapasztalatot igénylő munkára, amit a háziorvosnak végeznie kell, nem voltam eléggé felkészült. Hét évig maradtam és csaknem háromezer fős közösségnek lettem az orvosa. Igazad van, ez a környezet nagyon sok mindenre megtanított. Különösen azért, mert az orvoslást eleve segítségnyújtásként fogtam fel, és nem pusztán a betegséggel foglalkoztam, hanem az egész embert, a környezetét, a családját is gyógyító, segítő tevékenységként kezeltem. Megmosolyogni való, de fiatal értelmiségiként, aki a falunkból talán elsőként lett orvos, azt éreztem, hogy tartozom ezeknek az embereknek, akik részben a rokonaim, az általános iskolai osztálytársaim, az ismerőseim, hogy valamit vissza kell adnom, amivel jobbá, szebbé, biztonságosabbá tudom tenni az életüket. 

A teljes interjú és a második része a Hírklikken olvasható.