Csökkenő közfinanszírozás, növekvő magánerő

Az összes hazai egészségügyi ráfordításon belül fokozatosan csökken a közfinanszírozás súlya, és belép helyére a magánköltés. Ezzel párhuzamosan bővül a magán-egészségügyi szolgáltatást nyújtók száma és a számlásan kínált szolgáltatások köre. Egészségügyi reform nélkül azonban a fejlődés lassú - olvasható a Piac és Profit legfrissebb számában.

Lassanként elvérzik a hazai egészségügy, legalábbis az állami rendszer. Úgy tűnik, kevés az orvos, de még annál is kevesebb az ápolószemélyzet. A várólisták egyre hosszabbak, a hálapénzzel teli boríték pedig egyre vastagabb. A háziorvosok átlagéletkora matuzsálemi, és előfordul az is, hogy egy radiológus 75 évesen még praktizál. A középkorosztály orvosai közül sokan ugyanis már külföldön gyógyítanak, mert ott jobban megéri.

Mindeközben azonban – talán a jelenség hatására – fejlődésnek indultak a hazai magán-egészségügyi szolgáltatások, vagyis azok a klinikák, diagnosztikai központok, kórházak, ahol a beteg a pénzéért minőségi szolgáltatást és a végén számlát kap.
Nem pénzkérdés

Magyarországon az összes egy főre eső egészségügyi kiadás 60 százaléka valósul meg állami forrásból – ez európai összehasonlításban is rendkívül alacsony mérték –, 40 százalékát pedig zsebből finanszírozzuk a hivatalos adatok szerint. A háztartások összes kiadásán belül négy százalékkal szerepel az egészségügy, ami az OECD adatai alapján kiugróan magas arány világviszonylatban. A paraszolvencia mértékét csak becsülni tudjuk. A Patika-csoport egy korábbi számítása szerint évente a 70 milliárd forintot is eléri az orvosok zsebébe csúsztatott összeg. A lakásrendelőkben hagyott – szintén fekete – pénzek volumene pedig valószínűleg még ennél is jelentősebb. Az állam viszont GDP-arányosan folyamatosan kevesebbet fizet a rendszerbe: 2014-ben 4,2, 2015-ben 4,1, 2016-ban pedig már csak 3,9 százalékot a Policy Agenda adatai szerint.