Az első öt hónapban a személyi sérüléses közúti balesetek csaknem kétharmadát személyautó-vezetők okozták.
– Az első öt hónapban a személyi sérüléses közúti balesetek számának csekély mértékű növekedése ellenére 36-tal kevesebb ember vesztette életét az utakon, mint tavaly ebben az időszakban – mondta Óberling József ezredes, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályának vezetője a Zsaru Magazinnak. – Ezt a két periódust tekintve 2016-ban a halálos kimenetelű és a súlyos sérüléses balesetek száma is redukálódott, mindössze a könnyű sérüléses balesetek száma nőtt. Májusban kevesebben vesztették életüket közútjainkon, mint az előző évek ötödik hónapjaiban, ide értve a magyar közúti közlekedésbiztonság eddigi legsikeresebb évének tartott 2013-at is: a múlt hónapban 41, 2013 májusában 54 fő halt meg közlekedési balesetben - idézte a cikket a police.hu.
Az okozók és az okok tekintetében nem történt jelentős változás. A balesetek kevesebb mint egyharmadát gyorshajtás okozta. A második fő baleseti ok az elsőbbségi jog megsértése, míg a harmadik a kanyarodásra vonatkozó közlekedési szabályok megszegése. Az ittasan okozott balesetek aránya az összes személyi sérüléses közúti baleseten belül 10 százalék alatti. Az első öt hónapban a személyi sérüléses közúti balesetek csaknem kétharmadát személyautó-vezetők okozták. A kerékpáros balesetokozók aránya tavasszal folyamatosan nőtt, a március végi 7-ről május végére 11 százalékra. Az elsődleges adatok alapján az első öt hónapban a tavalyi 72-ről 54-re csökkent a balesetben elhunyt személykocsisofőrök száma, emellett kevesebb motorkerékpáros és segédmotoros kerékpáros halt meg az utakon. A télen tapasztalt kedvezőtlen adatok ellenére kevesebb gyalogos szenvedett halálos sérülést az első öt hónapban, mint 2015 azonos időszakában.