Adatok egészen addig egyáltalán nem voltak láthatók, amíg a Nol.hu rá nem kérdezett az Emminél.
A Humánerőforrás Monitoring Rendszer (HMR) projekt 2012-ben indult. Az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (jogelődje, az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal) azt vállalta, hogy létrehoz egy olyan adattárházat, amelyből a kormány, az ágazati vezetése és az érdeklődők valid adatokon alapuló képet kapnak a magyar egészségügyben dolgozók helyzetéről. A félmilliárdos TÁMOP pályázatban úgy fogalmaztak, hogy az új rendszer segítségével lehetővé válik majd a HR-stratégia kialakítása valamint a későbbi ágazati döntések megalapozása. Sőt, arról is szó volt, hogy a majdani „portál" a statisztikák lekérdezése, grafikus elkészítése mellett rendelkezik majd klasszikus funkciókkal, keresési, banner- és hírblokk-kihelyezési lehetőséggel is. Az átfogó információkra alapozva állásportálként is beharangozták a négy éve készülőfélben lévő oldalt - írta a nol.hu.
A pályázat 2015-ben lezárult, az ENKK Humánerőforrás Monitoring Rendszer című aloldalán azonban egészen a múlt hétig nem volt semmi, csupán a „Feltöltés alatt" üzenet. Az adatlekérésre megadott email-címen pedig egy hónap alatt senki sem válaszolt kérdéseinkre.
Ezt követően a Nol.hu június 6-án érdeklődött az Emminél, hogy
működik-e egyáltalán a humánadatbázis, vagy igazak a hírek, hogy a rendszer egyáltalán nem készült el? A minisztérium azt a meglepő választ adta, hogy a rendszer elkészült és működik.
A levélváltásnak mellékhatása is lett: az ENKK oldalát feltöltötték.
Az utóbbi napokban elérhetővé tett statisztikák azonban semmivel sem megalapozottabbak, de főleg nem kereshetőbbek, mint korábban. Az „Éves beszámolók az egészségügyi ágazati humánerőforrás helyzetéről" rovatban például a 2014-es a legfrissebb beszámoló, ami valóságban egy 13 intézmény adatszolgáltatásából összeállított 160 oldalas pdf-dokumentum jelent, nem pedig egy kereshető szisztémát. A 2015 évre szóló beszámolót április 30-ig kellett volna közzétenni a vonatkozó rendelet szerint, ám annak nincs nyoma az oldalon. A teljes cikk