Kincses Gyula szerint mindig van lejjeb és lejjebb az egészségügyi ellátásban.
Ismét előkerült a szuperkórházak már régóta formálódó ötlete, ám ezúttal úgy tűnik, a szakmai terveket felülírja a politikai akarat. A kérdés még mindig az: hol, hogyan és mikorra jönnek létre a „csúcskórházak"? A szakemberek is csupán ízlelgetik egyelőre az elnevezést, mivel nehezen tartják értelmezhetőnek a fogalmat. Pedig igyekezni kellene, az ellátórendszer eresztékei recsegnek-ropognak. Első hallásra talán jó hírnek tűnik Kincses Gyula egészségpolitikus alaptétele, amely szerint a magyar egészségügy még nem omlott össze. Legfeljebb abban az értelemben, ha azt vesszük figyelembe, hogy mi lenne az ország gazdaságához, kulturális hagyományaihoz méltó egészségügy – állítja Kincses a 168 Óra legfrissebb számában.
Szerinte sosem jön el az a nap, amikor azt kell mondanunk: Magyarországon megszűnt a működő egészségügy, mert „mindig van lejjebb". E sajátos működésről ad személyes hangvételű jelentést Krajczár Gyula, aki azt idézi fel, miként sikerült kórházi betegként túlélnie egy műtétet, majd a lábadozást eszcájg nélkül, de „a haza bölcsével" a kezében.