Fájó szívvel vallotta meg a Blikknek Czeizel Endre (78), hogy nem érheti meg, mire kisiskolás korú fia, Andriska (8) felnő.
Lapunk csütörtöki számában elsőként írtuk meg, hogy a világhírű genetikusprofesszor, akinek három nagyobb gyermeke van, 71 évesen újból apa lett, amit eddig sikerült is titokban tartania. Legkisebbik gyermeke születése idején még nem tudhatta, hogy beteg, de még két éve sem, amikor egy videón sejtelmesen utalt a kisfiú létezésére. Előadása épp arról szólt, hogy az idősebb apák gyermekei igen jó feltételekkel indulnak az életnek - írja a Blikk.hu.
Géntérképeikkel sikerült bebizonyítani, hogy egészségesebbek, tovább élhetnek, de jobb anyagi körülmények közé is születhetnek. Akkor még nem tudta, hogy az örömet, amit ez a kései gyermek jelent neki, súlyos betegség árnyékolja be.
A professzor egy súlyos rosszullét után tűnt el tavaly tavasszal a nagy nyilvánosság elől, akkor derült ki, hogy akut myeloid leukémiája van. Nem nyugodott bele a halálos ítéletbe, elhatározta, harcol a betegség ellen, kisfiából merített erőt. Ötször négyhetes kemoterápiás kezelésnek vetette alá magát.
- Ennek a leukémiának, ami nekem van, a túlélési prognózisa három–öt év lehet, így sajnos szembe kell nézzek a ténnyel: nem érhetem meg, hogy felnőjön a kisfiam – mondta a Blikknek szomorúan a professzor.
- De megpróbálok ezzel nem foglalkozni, és máról holnapra élni. Amikor a betegségem miatt nem jutottam el egy amerikai konferenciára, az egyik ottani kedves kolléganőm azt tanácsolta, mondjak köszönetet minden egyes napért, és azóta így is teszek!
A daganatos sejtek azóta elpusztultak szervezetében, és decembertől a leendő kismamák újból felkereshetik tanácsaiért, azonkívül egy új könyv írásába is belefogott. Az áprilisban megjelenő műben többek között arra keres választ, hogyan magyarázható az, hogy a zenei géniuszok többsége zenészcsaládban születik, illetve mi magyarázza, hogy a nők ugyan tehetségesebb énekesek, mégsem ismerünk női zeneszerző géniuszt - olvasható a cikkben.