Demagógia, amit Magyar Péter a kórházakról állít

Tagja vagyok egy Facebook-csoportnak, amely azokat a nőket tömöríti, akik az egyik budapesti kórház szülészetén hozták világra a gyermeküket. A csoport moderált és zárt, a lényege, hogy őszintén kérdezhessenek és beszámolhassanak a körülményekről, az orvosokról, a csecsemőosztályról, és minden fontos részletről a tagok egyrészt egymásnak, másrészt azoknak a leendő anyukáknak, akik épp oda készülnek. Azt hiszem, szinte minden kórház szülészetének vagy kiemeltebb osztályainak van hasonló csoportja, tehát biztosan nem egyedi esetről van szó - olvasható a magyarnemzet.hu weboldalon.

Lényeg a lényeg, annak, aki tudni szeretné, hogy jó lesz-e neki és a babájának abban a kórházban elkezdenie életük első közös napjait, a csoport ellenére nem igazán lesz objektív képe az ott folyó munkáról és körülményekről. Ennek pedig az az oka, hogy ahány édesanya, annyi nézőpont és tapasztalat gyűlt össze az évek során a különféle orvosokról, a szobák körülményeiről és állapotáról, a szülésznőkről, a csecsemősökről, és folytathatnám a sort. Például volt olyan, aki arról számolt be, hogy a csecsemőosztályon dolgozóknak mindörökké hálás lesz, mert mindenre megtanították türelemmel, szeretettel és maximális odafigyeléssel anélkül, hogy kérnie kellett volna. 

Viszont olyan is volt, aki  elhagyatottnak érezte magát, mert senki nem nyitotta rá érdemben az ajtót az ottléte alatt, és mindent egyedül kellett megoldania. Voltak, akik ugyanarról az orvosról ódákat zengtek, és olyanok is, akik óva intettek tőle. Egy anyuka beszámolt arról is, hogy nem tudta a szobája ablakát kinyitni, mert be volt ragadva, és ottléte harmadik napján már annyira száraz volt a levegő, hogy vérzett az orra. Egy másik szerint hibátlanok és tiszták voltak a kórtermek, szépen festettek és messzemenőkig ideálisak. 

Ugyanannak a kórháznak ugyanarról az osztályáról és személyzetéről beszélünk, ugyanakkor megannyi nézőpontról, szempontról, érzésről, benyomásról, más-más fontossági sorrendről és változó körülményekről is. 

Hiszen mindenhol, ahol emberek dolgoznak, ráadásul emberi életekkel, az ott dolgozók figyelme soha nem lankadhat, és mindig a maximumot várják tőlük: pedig ők is emberek, lehet rossz napjuk, hibázhatnak, rosszul reagálhatnak, kimerültek, vagy épp motiválatlanok; ezek mind mind összetevői egy kórház, hovatovább egy munkahelyi közösség minőségének, ilyenformán pedig a megítélésének is. Túl a tárgyi körülményeken. 

További részletek a cikkben.