Az idén lesz három éve, hogy az egri Markhot Ferenc Kórház elnyerte a Bababarát Kórház címet.
A Bababarát Kórház kezdeményezést 1991-ben indította útjára az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az UNICEF-fel közösen, felismerve azt, hogy a szoptatás későbbi kimenetelére jelentős befolyással van az, hogy mi történik a kórházban a szülést követő első napokban. A kezdeményezés célja, hogy a legjobb életkezdetet biztosítsa minden újszülött számára azáltal, hogy olyan környezetet teremt a szülészeti intézményekben, amely a szoptatást normaként támogatja – írja a heol.hu portálja.
Az egri kórház ott van a 16 magyarországi intézmény között, ahol ezek az elvek érvényesülnek. Azt, hogy mindez három év elteltével is így van-e, az adományozók nyáron vizsgálják meg.
Fontosnak tartjuk, hogy a címet megtarthassa a kórház, és ezért teszünk is – mondta dr. Hernádi László, a szülészeti és nőgyógyászati osztály vezetője. Éppen ezért – folytatta Hernádi László - február 13-án továbbképzést szervezünk a védőnők, a gyermekorvosok és az újszülöttellátásban tevékenykedők bevonásával. Igyekszünk mindent megtenni azért, hogy minél több kismamához eljusson az információ. Osztályunkon a szoptatást laktációs szaktanácsadó is jelen van, aki ambulánsan is segít, továbbá a támogató anyacsoport elérhetőségét is megkaphatják tőlünk az érintettek. Osztályunk mindent elkövet azért, hogy a nálunk születő babáknak minél hosszabb ideig legyene tápláléka az anyatej. Remélem, sikeresen vizsgázunk majd nyáron – emelte ki Hernádi doktor.