A vancouveri kísérlet során 12 rémálmokkal, bizalomhiánnyal és idegrohammal küszködő betegeket kezelnek.
Száz évvel az ecstasy tabletta feltalálása után, most a kanadai egészségügyi minisztérium engedélyével importálják a drogot egy orvostudományi kísérlethez, amelynek egyik vezetője a magyar Feldmár András. Két vancouveri orvosnak, Ingrid Paceynek és a magyar Feldmár Andrásnak engedélyezték azt, hogy kilenc gramm MDMA-t importáljanak egy svájci laboratóriumból azzal a céllal, hogy az eufória érzését teszteljék - írja a kanadai National Post nyomán az origo.hu.
A vancouveri kísérlet egy amerikai kutatáson alapul, ahol a poszttraumatikus stressz szindrómában (PTSD) szenvedő pácienseket ecstasyval kezelték. A kutatás eredménye szerint a betegek teljesen meggyógyultak anélkül, hogy bármiféle mellékhatás kínozta volna őket. A tesztek utóhatásait vizsgáló tanulmányban pedig azt is megállapították, hogy a kúra után két évvel sincs semmilyen tünet, ami pszichiátriai betegségre utalna.
Ingrid Pacey szerint, az ecstasy pszichológiai hatása csupán annyi, hogy a páciens állandóan félelemnélküli állapotban van, ezzel képes arra, hogy a traumát kiváltó eseményeket ne traumaként élje meg - tehát a jelenben gyógyuljon meg a múltbéli traumáért. Pacey kutatótársa, a magyar Feldmár András szerint is nyilvánvaló az ecstasy-terápia jótékony hatása. A szer a jelenbe röpíti a pácienst, ezért nem aggódik a múlt vagy jövő eseményei miatt, kinyitja a szívét, nem érez semmilyen szégyenérzetet - mondta a magyar pszichiáter a National Postnak.
A helyi tiszti-főorvos azt mondta, hogy az ecstasy-kutatás nagyon jó hír a pszichiátriai betegek számára. Szerinte, ha igaz, amit a pszichiáterek mondanak, a szer alkalmazását szélesebb körben kell terjeszteni. Eszerint kontrollált mennyiségben, ismert helyről származó termékkel, biztonságos környezetben, hatékony terápia lehet az ecstasy. A tiszti-főorvos szerint a PTSD komoly probléma - különösen a háborúból hazatérő katonáknál, ezért mindent szívesen fogadnak, ami segíthet nekik.