Egész egyszerűen nem akarunk félni

Haladunk a disztópia felé, ahol a társadalom jó része nem tudja megkülönböztetni a valódi- és az álinformációt? Hol hibázott a járvány idején a média? Miben sárosak a tudomány képviselői? Beengedhetők-e a tévéstábok a kórházakba? Aczél Petra egyetemi tanár, a Budapesti Corvinus Egyetem Kommunikáció és Szociológia Intézet vezetője válaszolt a mandiner kérdéseire.

Egyesek szerint egy disztópia felé tartunk, amelyben a társadalom jó része nem tudja megkülönböztetni a valódi- és az álinformációt.

Valljuk be, nem is olyan könnyű különbséget tenni a kettő között. Sok mindenre szükségünk van ehhez: egyrészt valamiféle tanultságra, másrészt arra, hogy elgondolkodjunk azon, hogy az adott hír mennyire üt el az éppen több helyen megjelenő hírektől. Harmadrészt pedig csökkentenünk kell a szenzációk olvasása iránti vágyunkat, és meg kell értenünk, hogy – szerencsére – nem minden nap történnek elképesztően izgalmas vagy rémületes dolgok. A valóság és az álinformáció közötti különbségtétel hiányát nem érzem disztópikusnak, azt viszont igen, hogy nagyon magabiztosan osztunk meg álhíreket, nem is keveset. Azt a tényt pedig még inkább, hogy – mint azt egy másfél évvel ezelőtti kutatás bebizonyította – minél szenzációsabb az álhír, annál nagyobb eséllyel osztjuk meg az „újmédiában”, mert a nem kirívó hírekkel nem érezzük magunkat elég izgalmasnak. Disztópikus tehát, hogy lekicsinyeljük a saját felelősségünket a hírek olvasásában, újragyártásában és megosztásában.

Hogyan lehetne ennek a folyamatnak gátat szabni? 

A pandémia évek óta a mindennapjaink része. Lehet a járványt csak és kizárólag a közösségi médiából értelmezni, de megkereshetek megbízható hírforrásokat, honlapokat, és olyan hivatalos információkat is, amiket az állam vagy egészségügyi központok, egyetemek, vagy például az akadémia ad ki. Sőt utánanézhetek adatoknak, figyelve arra, hogy a különböző helyről származó információk gyanúsan eltérnek-e egymástól. Ezt az energiát mindannyiunknak bele kell tenni, az úgy nem megy, hogy egyetlen kattintással tudni akarok mindent. Tudni valamit mindig munkás, nem megy másodpercnyi csettintésre. A kérdésre visszatérve: egy dolgot tehetünk, bízhatunk abban, hogy megfelelő figyelemmel és energiaráfordítással képesek vagyunk eligazodni.

A szakértők szerint a társadalom is elveszítheti működőképességét a mindennapi életbe bekúszó álinformációk miatt. Mit gondol erről?

Járvány idején valóban összedőlhet a működés, ha nem hiteles forrásból tájékozódunk, vagy ha nem jól emésztjük meg a híreket. Ezt tovább súlyosbíthatja, ha túl sokat gondolunk magunkról. Ismerjük a Dunning–Kruger-hatást: minél kevesebbet tud valaki, annál biztosabban becsüli túl saját tudását. Biztosan mindenki találkozott a környezetében olyanokkal, akik boldogan sorolják, hogyan kellene kezelni a járványt, vagy milyen mellékhatásai vannak a vakcináknak, annak ellenére, hogy semmilyen mélyebb, megalapozottabb ismeretük nincs a világjárványról. Márpedig ez sajnos direkt károkhoz vezethet. Ennek ellenére mégis azt gondolom, hogy nemcsak az kerülhet életekbe, ha valaki félreinformál, de az is, ha valaki hagyja magát félreinformálni. Nem pusztán az információt adó, de az azt fogyasztó is felelős. 

További részletek a cikkben.