Egy biztos pont

Apáthy Judit – PR-os állását feladva – a KUL Alapítvány (Kelet-európai Utógondozottakért és Lakóotthonokban Lakókért) koordinátoraként az állami gondozott fiatalok életét szeretné egy kicsit élhetőbbé tenni. Az egész 2007-ben egy spanyol–angol táborral kezdődött, amelyet Judit szervezett, és amellyel csupán aprócska gond volt: nem jelentkezett rá egyetlen gyerek sem. Ekkor akadt össze az akkoriban alapított KUL Alapítvány kuratóriumi elnökével, Németh Bálinttal, aki felajánlotta: vigyen állami gondozott gyerekeket a táborba. Judit többször is nemet mondott, de végül beadta a derekát – írja a Népszabadság – online.

Judit félt az állami gondozott gyerekektől, hiszen nem tudott róluk semmit. Csak a média, a filmek által közvetített sztereotípiák éltek a fejében, s nem sok jót ígértek. Tiszadobon szervezték meg a tábort, ahol Judit rájött: újra találkozni akar ezekkel a gyerekekkel. Beállt önkéntesnek az alapítványhoz. Pár hónap sem telt el, és már több időt töltött az alapítvány ügyeinek intézésével, mint munkahelyi feladataival. Otthagyta PR-os állását, azóta a KUL Alapítvány koordinátoraként tevékenykedik.

Gyermekkorában egyáltalán nem akart kidobott kiskutyákon vagy szerencsétlenül járt embertársain segíteni. Sőt éppenséggel dühöngő hisztérika volt, akit az édesapja mindig kihúzott a bajból. Sokat verekedett, emiatt tizenkét éves koráig nem is volt barátja. A VIII. kerületi általános iskolából már nyolcévesen eltanácsolták, és a másik iskolában is csak édesapja „kiváló diplomáciai érzékének" köszönhetően maradhatott. Judit édesapja, a Hídépítő Zrt. akkori vezérigazgatója (ma tulajdonosa) sok ügyet elsimított.

Judit leérettségizhetett a gimnáziumban, a pedagógusnak év végén mennie kellett. Nem tudtak kezelni. Én csak arra vágytam, hogy beszélgessenek velem. Aki ezt megtette, azt nem bántottam – emlékezett vissza ezekre az évekre Judit, akinek idealista elképzelései voltak a világról, szeretett írni, ezért érettségi után beiratkozott média szakra. Fél év után rájött, hogy soha nem akar ebben a szakmában dolgozni.

A magyar média nem az értékteremtésről szól, hanem egymás kinyírásáról – így összegezte lesújtó véleményét az újságírók erkölcseiről. Ennek ellenére lediplomázott, bár ehhez szüksége volt előbb egy kis szünetre. Kiment Amerikába tanulni: egy csendes ohiói kisvárosban, Columbusban beiratkozott a főiskolára. Itt pedig minden megváltozott – írja a lap.

Nem részesültem vallásos nevelésben, az egyház bűnei miatt ódzkodtam is az egésztől. Most sem vagyok „vallású", én ezt úgy mondom: hitem van – fogalmaz Judit. A Bibliában hisz, és abban a Jézusban, akiről ott írnak. Nem tudja pontosan megmondani, mikor és hogyan történt, de egyszer csak békesség lett mélyen a szívében.

Judit szerint ha akkor nem békül meg Istennel, soha nem nyitott volna a KUL Alapítvány felé. Ma valami jól fizető marketinges állása lenne, de nem találná a helyét, és egy boldogtalan, zsarnokoskodó ember volna.

A tiszadobi tábor viszont szerelem volt első látásra. – Zseniálisak ezek a gyerekek, Isten csodáját látom bennük. A káromkodásban, keménykedésben élő gyerekben is ott a lehetőség. Nem tudják magukról, de ők is rengeteget tudnak adni nekünk. Pedig annyi visszautasítást élnek meg gyermekfejjel, ami bőven elég lenne három embernek is egész életében – magyarázza Judit. A gyerekek döntő többsége nem azért él állami gondoskodásban, mert árva, hanem mert szegények a szülei. Sok közülük hajléktalan, alkoholista szülő gyermeke. S van, aki egyszerűen csak nem kell a szüleinek. Időnként hazajárnak, de még többször csalódnak, mert mégsem jön értük az anyjuk, hiába ígérte.

A KUL Alapítvány azt szeretné elérni, hogy ezeknek a fiataloknak az életében legyen egy biztos pont. Csaknem ötven önkéntessel dolgoznak, tucatnyi otthonnal állnak kapcsolatban, főként Budapesten és Szabolcsban. Tiszadobon – az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával – ifjúsági központot nyitottak. Táborokat, értékteremtő klubokat szerveznek, nem titkolják, hogy az alapítvány alapvetően keresztény szellemiségű, a hitet azonban nem kényszerítik rá senkire. Igyekeznek mentorálni a fiatalokat, akár a tanulásban segíteni, vagy edzésre elvinni őket. Vagy egyszerűen csak beszélgetni mennek be egy-egy gyerekhez – emeli ki a lap.