Várhatóan ősszel határoznak a gördülő gyed bevezetéséről.
A családi adókedvezmény kiterjesztését követően várhatóan ősszel dönt a kormány a rugalmas gyed bevezetéséről. A kormány által fontolóra vett úgynevezett rugalmas gyed bevezetése azt jelenti, hogy azok a szülők is megkapják a három évre járó támogatás teljes összegét, akik előbb mennek vissza dolgozni. A kormány fontolgatja azt is, hogy a háromgyermekes édesanyák esetében lehetővé tennék a teljes költségmentes foglalkoztatást a legkisebb gyerek nyolcéves koráig – olvasható a teol.hu portálján.
A lap információi szerint a gyermekvállalást ösztönözni hivatott intézkedéscsomag részeként átalakulhat a szociálpolitikai támogatás rendszere: a gyermekek számától függően elérhetné az 5,6 millió forintot is, s felmerült az anyasági támogatás felemelése is. Utóbbi gyermekenként 228 ezer forintra emelkedhet, ha módosítják az erről szóló törvényt.