Jövőre a kollégáik által megválasztott háziorvosok és házi gyermekorvosok felügyelik majd a praxisok munkáját, amelynek célja, hogy egységesebbé váljon az országos alapellátás – tudta meg a Magyar Nemzet. A lapnak nyilatkozó háziorvos szerint azért is fontos ez a változás, mert az egyik legnagyobb baj jelenleg az, hogy a széttagoltság miatt nincs minőségi kontroll – írja az
mno.hu portálja.
A friss rendelettervezet szerint januártól az egészségügyi ellátás egységesítése és a jobb koordináció érdekében járási, megyei és országos kollegiális szakmai vezetők fogják majd össze az ország háziorvosi, házi gyermekorvosi és körzeti fogorvosi rendelőit. Ezért havonta bruttó 150 ezer forintot kaphat majd az a háziorvos és házi gyermekorvos, akit egy adott terület irányítójának választanak, míg a megyei vezetőknek havi bruttó 350 ezer forint többlet juthat. Akit országos vezetőnek választanak, az 900 ezer forintos fizetést kaphat. Arról, hogy ki tölti be majd ezeket a tisztségeket, szavazással dönthetnek az orvosok.
Fontos végre összefogni az országos alapellátást, ugyanis az egyik legnagyobb baj az, hogy a széttagoltság miatt teljesen elszigetelten működnek a praxisok, érződik a szakfelügyelet hiánya is, nincs minőségi kontroll – emelte ki Póta György, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke, aki úgy véli, ez a rendszer még mindig jobb, mint bármiféle államosítás, hiszen tartalmazza a lehetőséget a demokratikus választásra. Az új rendszer azonban messze nem garancia a hazai háziorvoshiány megoldására, inkább arra szolgál, hogy a jelenlegi szervezettebb lesz.
A járási és megyei vezetőknek továbbra is dolgozniuk kell saját praxisukban is, tehát jelentős többletmunkát vállalnak magukra. Az országos vezetőnek azonban nem kell majd praxist fenntartania.
Kitért rá, a gyermekorvosok esetében nem járásonként, hanem meghatározott körzetenként választanak egy vezetőt, mivel hazánkban – ahogy arról korábban lapunk is gyakran beszámolt – jóval kevesebb a házi gyermekorvos, így az sem biztos, hogy minden járásban lenne kire voksolni – emelte ki Póta György, aki hozzátette azt is: jelenleg 1520 házi gyermekorvosi körzet működik Magyarországon, míg a felnőtt-háziorvosi praxisból körülbelül 5400 lát el betegeket.