A nőnek minden körülmények között világra kell hoznia gyermekét?
Gyakran vitatkozunk azon, hogy valóban a nő joga-e eldönteni azt, hogy nem kívánja világra hozni magzatát. Emellett fölmerül a kérdés: mit mondanak ezekben a helyzetekben a férfiak? Mikortól számítjuk az emberi életet: a fogantatástól vagy a születéstől? Az élet: ajándék címmel rendezett nemzetközi konferencián felszólalók egyöntetűen állították, a fogantatástól. Többen képviselték azt az álláspontot, hogy egy nőnek minden körülmények között világra kell hoznia gyermekét (kivéve, ha egészségügyi kockázat valószínűsíthető, akár az anya, akár a magzat esetében) – írja a szabadfold.hu portálja.
Kövér László házelnök a gyerekvállalást nemzetstratégiai kérdésnek nevezte, kiemelve: „a gyerek nem magánügy, hanem a közjó egyik legfőbb eszköze". Carlo Casini olasz EP-képviselő beszélt arról az aláírásgyűjtési kezdeményezésről is, amelyhez hazánk is csatlakozott. Ennek lényege, hogy az EU ne támogassa anyagilag az embriók elpusztítását. A cél eléréséhez legalább egymillió aláírást kell összegyűjteni, minimum hét tagállamból. Igor Beloborodov ugyancsak nemzetközi kampányba kezdett az abortusz ellen. Szerinte azért is sürgető a kérdés, mert a demográfiai mutatók erőteljes hatással vannak a nemzetgazdaságra, és Európa öregedő társadalmai nem söpörhetik félre a problémát.
Több civil szervezet, köztük az Együtt az Életért Közhasznú Egyesület is felvállalta, hogy segít a nehéz helyzetbe jutott várandós nőknek gyermekük elfogadásában és felnevelésében. Lelkisegély-vonalat tartanak fenn, anyaotthoni elhelyezéseket szerveznek, ha kell, babakelengyét gyűjtenek. A Gólyahír Egyesület az örökbefogadásban vállalt jelentős szerepet, az Otthon Segítünk Alapítvány pedig a szociális helyzetet érintő kérdésekben próbál segíteni – írja a portál, amely arról is beszámol, hogy a terhesség megszakítást választó nők 34 %-a rossz anyagi körülményeivel indokolta döntését, 14 százalékuk pedig párkapcsolati problémára hivatkozott 2008-ban. Meglepő adat, hogy az abortuszt kérők 54 %-a saját bevallása szerint úgy esett teherbe, hogy alkalmazott valamilyen fogamzásgátló módszert.
Ideológiai alapon nem lehet hozzányúlni az abortuszkérdéshez. A társadalom 65 %-a fontosnak tartja, hogy megmaradjon a nők önrendelkezési joga és a biztonságos terhesség-megszakítás lehetősége. Egyetlen nő sem örömmel veti alá magát egy ilyen beavatkozásnak, a kényszerdöntések mögött komoly okok húzódnak meg – húzta alá Sáfrány Réka társadalomtudományi szakértő, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség alelnöke. A megelőzésre kellene sokkal nagyobb hangsúlyt fektetni, és a fogamzásgátló eszközöket hozzáférhetőbbé tenni. A szociálisan rászorulók egy időben ingyen juthattak hozzá fogamzásgátló szerekhez, nem értem, hogy ez a támogatás miért szűnt meg.
Ha a gyermekgondozási ellátás fejlettebb, a nők elhelyezkedése rugalmasabb lenne, akkor vélhetően kevesebben kényszerülnének nem tervezett terhességük megszakítására – érvelt a szakértő.
Egyetlen nőt sem lehet megbélyegezni azért, mert az abortusz mellett döntött, hiszen gyakran a párjukkal közösen határoznak így, vagy éppen a partnerük nyomására kényszerülnek rá. Már iskolás kortól fel kellene készíteni a fiúkat és a lányokat a felelősségteljes szexuális életre, így talán egyszer elérjük, hogy a férfiak is nagyobb részt vállaljanak a nem kívánt terhességek elkerülésében – vélekedett Sáfrány Réka.