Élet dialízissel: Meghalok egy perc alatt

Ádám Balázs, aki huszonkét éve vesebeteg, esztendők óta Újlipótváros foglya. Hat éve vár a transzplantációra. Úgy tervezi, amikor riasztják, hogy végre ő kerül sorra, taxit hív, és a taxiban addig bőg majd, míg oda nem érnek. Gerlóczy Márton írása a 24.hu-n.

A betegség alattomosan támadott, ránehezedett az életére. Fáradékonysággal kezdődött. Nyűgös volt, levert, de nem tudta, miért. A dialízis kezdetét megelőző napon a lába nem engedelmeskedett, de ő tiltakozott, hogy nem akar menni, erősködött, hogy képes talpra állni. Azon a nagyon keserű napon új élet kezdődött. Attól kezdve a hétvégéket leszámítva Balázs minden második nap 4 óra 5 percet kórházban tölt. Minden hétfő, szerda és péntek délután 4-kor megérkezik a Péterfy Sándor utcai kórház épületében található dialízis központba, ahonnan este 9 körül távozik.

A kezelésekre járó 300 ember közül, mindössze 20-30 vár transzplantációra, mert ahhoz, hogy valaki felkerülhessen a listára, sok mindennek kell megfelelni. A betegeket évente egyszer góckereséssel vizsgálják ki. Ha bármit találnak, a beteg lekerül a listáról. Egyszer valami kis foltot vettek észre Balázs tüdején, hónapokig rohangált orvostól orvosig és addig kihúzták a listáról, ami borzalmasan érintette.

Már egy éve nem követi figyelemmel a listát. Nagyon közel az óra, mert már rengeteget várt, de inkább nem nézi meg. Legutóbb valahol a 150. helyen szerepelt a neve, de ez nem számít, tulajdonképpen nincs jelentősége. Van, aki felkerül a listára és másnap riasztják, és van, aki évekig vár. Az sem elképzelhetetlen, hogy harmadik a beteg a listán, de még 2-3 évet várnia kell. A teljes írás itt olvasható