Indíts újra egy szívet! – ezzel a címmel hirdettek programot a Kecskeméti Mentőállomásra.
A kecskeméti mentők arra tanították meg a „Restart a Heart Day!" (Indíts újra egy szívet!) című programra regisztrált csaknem 40 részvevőt, hogy miként tudnak életet menteni, mit kell tenni hirtelen szívmegállás esetén. Ott jártunkkor éppen a Széchenyi kollégium diákjai vettek részt az ingyenes oktatáson – írja a baon.hu portálja.
A hirtelen szívhalál rengeteg, évente 20-25 ezer embert ragad el közülünk Magyarországon – mondta Batka Tibor vezető mentőtiszt. Ha valakinek megáll a szíve, akkor nagyon gyorsan meg kell kezdeni a beavatkozást, hiszen 4-5 perc alatt már agykárosodás alakulhat ki – emelte ki a szakember.
Az életmentő gyorstalpalón az automata defibrillátorral is megismerkedhettek a résztvevők, akik az oktatáson természetesen számtalan kérdésre is választ kaphattak. Az egyik legfontosabb felvetés az volt, hogy mi történik, ha rosszul nyúl hozzá a segítő a beteghez. A szakemberek erre azt mondták: akinek megáll a szíve, az halott. Ha az újraélesztés, illetve a mellkaskompresszió során véletlenül eltörjük a beteg bordáját, ő nem lesz halottabb, de lehet, hogy a keringése fenntartásával vissza tudjuk őt hozni az életbe. Törött bordával még lehet élni – összegezte a szakember.
Az újraélesztést nem elég egyszer megtanulni, időről-időre fel kell eleveníteni a tudást. A Kecskeméti Mentőállomáson ez volt az első ingyenes újraélesztési oktatás, de mint Batka Tibor utalt rá: igény esetén szívesen segítenek a mentők az oktatásban.
Fontosnak tartottuk elhozni a kilencedikeseket, hiszen az iskolában sincs megfelelően propagálva az újraélesztés, erre kiváló alkalom az elsősegély világnapja – indokolta a részvételüket Darabosné Kerekes Mónika, a Széchenyi kollégium nevelője.