Egyelőre nem tudni, ki fogja vezetni szeptember tizedike után a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórházat.
Egyelőre nem tudni, ki fogja vezetni szeptember tizedike után a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórházat – legkésőbb ekkor kell ugyanis dönteni az új igazgatóról. A poszt betöltésére három érvényes pályázat érkezett, ezek közül az egyik a jelenlegi főigazgatóé, Kerécz Tamásé volt – a szakmai bizottság mind a három jelentkezőt meghallgatta – írja a Dunántúli Napló – online.
A közelmúltbeli taggyűlésen azonban a 60 %-os tulajdonrésszel bíró Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) képviselője a kinevezés elhalasztását kérte, mivel az ehhez szükséges miniszteri döntés nem volt a birtokában, enélkül pedig felelősségteljesen nem foglalhat állást.
Értesüléseink szerint – írja a lap - a kórház munkatársai (akik összesen 6%-os tulajdonrésszel bírnak) egyhangúlag a jelenleg is dolgozó főigazgatót támogatják, míg a harmincnégy százalékos tulajdonrésszel bíró Paksi Atomerőmű Zrt. és a Magyar Villamos Művek Zrt. egyelőre nem foglalt állást – a kinevezéshez a taggyűlés kétharmados többsége kell. Az idő azért sürgeti a döntéshozókat, mert jelentős, többmilliárd forintos fejlesztés előtt áll a kórház.