A kivitelezési munkák a napokban kezdődtek.
Letették annak az 1,3 milliárd forintos, az orosházi kórház struktúraváltoztatását szolgáló beruházásának az alapkövét, amire három évvel ezelőtt pályáztak, s amelynek a kivitelezési munkái elkezdődhettek a napokban. Dr. Dancsó József polgármester kiemelte, a város továbbra is óvó szemmel tekint kórházára – írja a Békés Megyei Hírlap – online.
A térségben lakóknak jelent biztonságos gyógyulást ez a hely. A központi technológiai tömb építése helyi erők bevonásával történik. A kivitelezés alapjaiban változtatja meg a gyógyítók és a gyógyulók mindennapjait is – hangsúlyozta a város vezetője.
Dr. Kalmár Mihály főigazgató az építkezés okozta nehézségek kiküszöböléséről is szót ejtett. Mint mondta, a kórház főbejáratát mostantól csak gyalogosan lehet használni. A mentők, a teherautók a Bajnok utcai bejáratot használhatják. Arra törekszünk, hogy a legkisebb fennakadást okozzuk a közlekedésben, a parkolókban. Összesen 270 napról van szó. Az építkezés első üteme a déli szárnyat érinti, a földszinten egyirányú folyosórendszert alakítanak ki, átalakul a harmadik emelet nyugati szárnya – tette hozzá a főigazgató.