Új, szuperfelbontású mikroszkópot mutattak be a pécsi egyetemen, mely a daganatok vizsgálatát is segítheti.
A Pécsi Tudományegyetemnek sikerült beszereznie az ország második szuperfelbontású mikroszkópját, amellyel új lehetőségek nyílnak meg az orvosi és biológiai kutatások területén. Ezek a mikroszkópok néhány éve jelentek meg a kutatásokban – mondta Nyitrai Miklós, a PTE Általános Orvostudományi Kar egyetemi tanára, aki hozzátette azt is, nevüket a velük készített képek részletgazdagsága miatt kapták – írja a Dunántúli Napló – online.
A felbontás a mikroszkópok esetében az a távolság, amelynél még két pont különállónak látszik. A hagyományos mikroszkópok segítségével a felbontás nem lehet jobb mint az alkalmazott fény hullámhosszának megközelítőleg a fele, körülbelül 200 nanométer. Az ennél közelebb elhelyezkedő két pontot a mikroszkópok eddig egynek látták. A technika ugrásszerű fejlődésével az elmúlt tíz évben három-négy olyan mikroszkópiai módszer is ismertté vált, amelyeknek segítségével javítható volt a felbontás. Ma már ezeknek az új módszereknek köszönhetően lehetőség nyílik arra, hogy a felvett képek felbontása sokkal jobb legyen annál, mint amit korábban az optikai törvények lehetővé tettek.
A szupermikroszkópnak köszönhetően, most egyetlen hajszál keresztmetszetén akár száz részletgazdag mikroszkópfelvétel is elférhet. Így a készülék segítségével a daganatos betegségekkel kapcsolatos alapkutatások is hatékonyabbá válnak. A daganatos sejtek alakját ugyanis sokkal jobban látjuk majd, így könnyebben összevethetjük az egészségesekkel. Ez pedig komoly előrelépést jelenthet a rák kutatásában és közvetlenül a gyógyításban is – emelte ki Nyitrai Miklós.
A Szentágothai János Kutatóközpontban működő szerkezet egy Zeiss Elyra típusú mikroszkóp, amelynek felbontása 100 nanométer körül van. Ez mintegy kétszer jobb mint az eddig ismert és széles körben használt határérték. Ezekben a mikroszkópokban a képeket a biológiai objektumok jelölésével, festésével, úgynevezett fluorofórok segítségével hozzák létre – írja a lap.