Több mint húszan csatlakoztak dr. Bakos Attila székkutasi háziorvos felhívásához.
A doktor jó néhány pluszkilótól szeretné megszabadítani a település lakóit. A cél nemcsak a csinosodás, hanem a túlsúly okozta betegségek megelőzése is. Mint azt korábban megírtuk, a településen előforduló betegségek gyakoriságáról dr. Bakos Attila nemrégiben statisztikát készített. Kiderült, Székkutas lakóinak mintegy 10 %-a cukorbeteg, többségük túlsúlyos. Nekik már néhány kilogrammos testsúlycsökkenés is javíthatja az életminőségüket, és akár a gyógyszeradagjuk is csökkenhet – írja a Délmagyarország Napilap cikke nyomán a delmagyar.hu portálja.
A háziorvos a fogyókúraversenyhez díjakat is felajánlott. Az első három helyezett, akik a túlsúlyukból százalékos arányban a legtöbbet adják le, 20, 15 és 10 ezer forint értékű, egészséges élelmiszerekből összeállított csomagot kap. Aki hozzájárul, annak a neve, helyezéstől függetlenül, kikerül a rendelő büszkeségfalára is.
Dr. Bakos Attila, aki maga is részt vesz a fogyókúrában, elmondta: szeptember végéig több mint húszan jelentkeztek, és többen vannak, akik jelezték, hogy csatlakoznak, de még nem jöttek be a rendelőbe testsúlymérésre és haskörfogatmérésre. A legfontosabb cél az életmódváltás, az elvesztett kilók száma csak a ráadás! Mint kiemelte: a jövő héten csütörtökön a fogyókúrázóknak és a cukorbetegeknek alkalmuk lesz dietetikussal találkozni, aki jó tanácsokkal látja el az életmódváltás mellett döntő székkutasiakat.
Hogy a kilók csökkenjenek, mozgásra is szükség van. Önkormányzatunk az elmúlt években sokat tett a sportolási lehetőségek feltételeinek javításáért. Volt egy 10 millió forintos, egészségmegőrzéssel kapcsolatos pályázatunk, ami véget ért – mondta Szél István polgármester, aki hozzátette azt is: - Önkormányzatunk most meghirdette a Hozd magad formába! Sportolj Székkutason! programot. A sportcentrumban októberben pilates-, gyógytorna-, piloxing- és thai boo foglalkozásokat hirdettünk meg. Van főzőklubunk is, ahol egészséges ételek receptjeivel, elkészítésével ismerkedhetnek meg az érdeklődők.