Elmeháború a háborgó elméről

A vastag könyv, a DSM rövidítés a mentális betegségek diagnosztikai és statisztikai segédeszközét takarja, amelyet először 1952-ben jelentettek meg. Eredetileg az amerikai hadseregben használták a jelentkezők alkalmasságának megítéléséhez.

Kezdettől fogva vitatottá tette a mentális zavarok és a normális viselkedési variációk elkülönítésének nehézsége. Ennek ellenére a könyv befolyása az évek múlásával egyre nőtt, és ma szerte a világon, így hazánkban is ezt használják az orvosok. Folyamatosan megújítják, ma a negyedik kiadásának már részben módosított verziója van érvényben, és most dolgoznak a tervek szerint még az idén megjelenő ötödik kiadáson (DSM-V).

Ennek kapcsán robbant ki komoly konfliktus az amerikai pszichiáterek között. A vita két szakember nyilatkozatával kezdődött - szerintük az átdolgozás folyamata teljesen elhibázott, és az új kiadás olyannyira kibővíti az egyes betegségek meghatározását, hogy ez alapján emberek tízmilliói kapnak majd feleslegesen gyógyszereket. A kézikönyvet publikáló Amerikai Pszichiátriai Társaság (APA) vezetői azzal vágtak vissza, hogy a két aggodalmaskodó szakembert csak saját önös anyagi érdekei mozgatják.

Kevesen állítanák, hogy a DSM jelenlegi változata tökéletes. Minden egyes átdolgozással nőtt a könyv által definiált állapotok listája. A skizofrénia diagnózisa például 114-féle különböző tünetegyüttes alapján állítható fel. Ugyanakkor sok beteg nem illeszthető be a megadott keretekbe. A DSM-V-ön dolgozó munkacsoportok egyik célja, hogy véget vessenek ennek a káosznak. Egyszerűsíteni kívánják a meghatározásokat, a skizofrénia esetében például a különböző altípusok eltörlésével. Ugyanakkor az is cél, hogy a betegség kiterjedését („dimenzióit") is meghatározzák - például az orvos amellett, hogy eldönti, a betegnek mondjuk bipoláris zavara van, megállapíthatja azt is, hogy szenved-e kóros szorongástól vagy alvászavaroktól, illetve ezeket a problémákat súlyosságuk szerint be is sorolhatja. Ezt többen is úgy értékelik, mint fontos lépést afelé, hogy a pszichiátriai diagnózisnak tudományosabb alapjai legyenek.

A tünetek terjedelmes listáját felváltja a mentális egészség alapját meghatározó tényezők mérésére szolgáló skála. Az ellenzők azt hangoztatják, hogy amíg nem ismerjük jobban a pszichiátriai kórképek biológiai alapjait, ez a megközelítés nem nyújt segítséget. A legkeményebb kritikusok azok közül kerülnek ki, akik a DSM előző átdolgozásait készítették 1980-ban és 1994-ben.

Robert Spitzer és Allen Frances éles hangú kirohanása szerint az Amerikai Pszichiátriai Társaság a gyakorlatban kivitelezhetetlen változásokat tervez, ráadásul a módosításokat végzők többsége elméleti kutató, aki ritkán lát valódi orvosokat és betegeket. Az éles kritika alapja kétségtelenül az az aggodalom, hogy a DSM-V által a gyógyszeripar nagyobb befolyást gyakorolhat a pszichiátriára.

A megújuló kézikönyv új kategóriákat is tartalmazhat, amelyek betegségek enyhébb formáit is felölelik majd. Ez azt eredményezné, hogy bizonyos esetekben egészségesek vagy csaknem egészségesek (vajon hol a határ?) is gyógyszert kapnának. Ezzel valóban növekedne a gyógyszergyárak bevétele.

De vajon nem a korai kezelés a megelőzés alapja, abban a reményben, hogy így megállíthatják vagy lassíthatják a romlást? Persze a gyógyszereknek komoly mellékhatásaik lehetnek, például libidócsökkenés, súlygyarapodás és még sorolhatnánk. Ok nélkül senki sem szedné őket. Viszont nehéz megkülönböztetni azokat, akiknél a lehangoltság egy pszichotikus rendellenesség előjele, illetve azokat, akiknél gyorsan múló, átmeneti zavar. A tapasztalatok szerint körülbelül 30 százalék esetében alakul ki valóban pszichózis azok körében, akikről megállapítják, hogy ilyen betegség fenyegeti őket - lehet, hogy 70 százalék feleslegesen szed majd gyógyszert.

William Carpenter professzor, a DSM-V pszichózissal foglalkozó munkacsoportjának vezetője azt mondja, hogy ennek ellenére hasznos lenne a „pszichózis szempontjából veszélyeztetett" kategória bevezetése. A kritizáló Frances szerint épp ez a javaslat a legaggasztóbb. Ő legalábbis a könyv függelékébe száműzné, olyan állapotként, amely még kutatásra szorul.

„A tudósok és az emberrel foglalkozó hivatások egyik kötelessége, hogy amikor nagy változások érintik szakmájukat s tudományukat, a társadalmi kavalkád közepette is megőrizzék a józan mérlegelő hangot" - mondta Pléh Csaba professzor egy szakmai konferencián. Ugyanitt Kéri Szabolcs professzor úgy vélte, a kérdés kulcsa, hogy a mentális zavarok DSM-beli, tünetközpontú leírása mögött sokféle kóreredet húzódhat. „A skizofrénia tünetegyüttese például kialakulhat egy lelki traumákat átélt nagyvárosi bevándorlóban ugyanúgy, mint egy ritka kromoszómaeltérés eredményeképpen."

A bonyolult helyzet egyszerűsítése érdekében felújított kézikönyv tehát még az idén elnyerheti végleges formáját, csak kérdés, beválik-e. Ez már csak azért is jó lenne, mert az említett konferencia egyik előadásának címe ez volt: „A legnagyobb ütemben növekvő gyermekkori betegség: a lelki egészség zavara."