Szimulációs bábú segítségével gyakorolták az életmentés fogásait a civil önkéntesek.
A szolgálat ellátása közben váratlan helyzetek tehetik próbára a polgárőröket, akiknek ilyenkor is higgadtan és szakszerűen kell cselekedniük. Ezekre a bármikor előforduló kihívásokra ajánlatos jó előre, s megfelelően felkészülni – közölte Szamosvölgyi Judit annak kapcsán, hogy a napokban csaknem kilencven civil önkéntes bűnmegelőző elsősegélynyújtó tanfolyamon vett részt Kálban. Mint a Heves Megyei Polgárőr Szövetség oktatásért felelős elnökhelyettese elmondta, jóleső érzés volt látni, hogy a résztvevők – köztük az ifjú, illetve a már sok tapasztalattal rendelkező idősebb korosztályt képviselő polgárőrök egyaránt – nagy érdeklődéssel ismerkedtek az elsősegélynyújtás elméleti kérdéseivel, majd egy szimulációs bábú segítségével gyakorolták a baleseti ellátás és az életmentés alapvető fogásait – olvasható a heol.hu portálján.
A tanfolyamon az Országos Mentőszolgálat két rutinos szakápolója, Marinkás Ferenc és Tóth Béla – egyben a káli polgárőr egyesület tagjaként – segített a szükséges ismeretek alapos elsajátításában. Az oktatás zárásaként a résztvevők egy-egy feladatlapot kaptak, s a nap folyamán érintett témákhoz kapcsolódó tesztkérdések megválaszolásával adtak számot a tanultakról.