Elvarázsolt kastélyok - hazai kórházépítészet

A hazai kórházépítészet csak hírből ismeri a „zöld mezőt". A meglévő épületekhez toldott új szárnyak, rájuk épített szintek nem könnyítik meg a gyógykezelést. Legalább éjszakára görkorcsolyával kellene felszerelni az ápolónőket, hogy könnyebben be tudják futni az új épületrészekkel és folyosókkal megnagyobbított területüket - olvasható a ma megjelent HVG-ben.

Nem csupán az orvosi szakma gyengesége a tervezés, az egészségpolitika sem ad módot a hosszabb távú előrelátásra. Állatorvosi lóként példa erre a fővárosi Korányi-projekt, ahol a Semmelweis Egyetem részeként felhúzott épülettömb „menet közben" – néhány milliárdos pluszforrásból – két szinttel, együttesen 6,5 ezer négyzetméterrel bővült. Eredetileg tervezett traumatológiai funkciója mégsem kapott akkora területet, hogy a Fiumei útról teljes egészében oda lehessen költöztetni a Baleseti Központot. A hangsúlyosan sürgősségi ellátóhelynek tervezett, ám többéves csúszás után még mindig csak részben „lakott", átadás előtt álló objektum ügyében a klinikai rektorhelyettes éppen a napokban kérdőjelezte meg a sürgősségi szakma helyét, szerepét, sőt a létjogosultságát is egy szűkebb szakmai grémium előtt.

Számos buktatót rejt a kórháztervezés hosszan elhúzódó folyamata is. Amikor a fejlesztésre kijelölt intézmény menedzsmentje orvosszakmai programot kér munkatársaitól a reménybeli beruházáshoz, minden osztály vezetője papírra veti az elgondolásait. Ha közben öt vagy akár tíz év is eltelik a megvalósulásig, a javaslattevők rendszerint már nem is ott dolgoznak, utódjuknak pedig nagy valószínűséggel egészen mások az igényei. Nem is szólva arról, hogy a beruházás időtartama alatt az orvostechnológia is rengeteget változik.