Emberi csontokba kódolt kórtörténetek

A digitális-tudományos fejlődésnek köszönhetően mind komplexebb, mind reálisabb képet alkothatunk a történelmi terekről, az adott környezetről, amelyben egy-egy korszak embere élt és létezett. Egyre többen láthatják, az archeológia már másfél százada több, mint romantikus regény. Olyan tudományágak segítik, mint a genetika vagy épp a 3D-modellezés, amelyekkel tényleg egyre összetettebb a kép - olvasható az mno.hu-n.

A szegedi Móra Ferenc Múzeum Beszélő holtak – Történeti helyszínelők című tárlatán a kutatási módszertan, annak evolúciója, esszenciája találkozik a mindenki által megérthető információközléssel. A kiállítás – miként a múzeum ajánlója írja – a régészek és az antropológusok mindennapjaira fókuszál, arra, ahogy egy-egy csontot megvizsgálva következtetnek az elhunyt kilétére, halálának okaira. Merthogy ezernyi titkot, drámai történetet rejtenek a több száz vagy akár több ezer éves emberi csontmaradványok.

A laikus szemlélőnek talán a betegségek antropológiai tünetei lehetnek a legizgalmasabbak. Például – ahogy arról tavaly lapunk is beszámolt – a ma ismert legkorábbi leprás betegek csontjain, amelyeket Abony mellett, egy 5700 évvel ezelőtti, rézkori temetkezési helyen találtak.

Ugyancsak érdekes annak a két, a szegedi középkori vártemplom és a hozzá kapcsolódó temető feltárásakor bő egy évtizede előkerült nőnek a koponyája, aki 1420 és 1470 között halt meg szifiliszben. A feltehetőleg I. Mátyás uralkodása (1458–1490) idején elhunyt betegek vizsgálata ráadásul arra a hiedelemre is rácáfolt, hogy a nemi úton terjedő betegséget Kolumbusz Kristóf legénysége hurcolta be az Újvilágból az 1400-as évek legvégén. A szegedi csontokból arra lehet következtetni, hogy a középkori Európában is létezett ez a baktériumfertőzés, Kolumbuszék pedig egy másik, hevesebb fajtáját hurcolták be. A teljes beszámoló