Ép ember lábak nélkül - Gurisatti Gyula

Egy tragikus baleset általában alapjaiban változtatja meg egy ember sorsát. Aligha tudja valaki folytatni a korábbi életét, ha térd alatt elveszíti mindkét lábát. Pláne, ha az illető élsportoló, ereje teljében van, számos világbajnoki cím birtokosa. A dunaújvárosi Gurisatti Gyula, a magyar búvárúszósport élő legendája azonban szinte pontosan ugyanúgy él ma is, mint a tragédia előtt. Naponta kétszer edz, világversenyekre készül, edzéseket tart, összefogja a családját. Lábak nélkül persze már nem a búvárúszásban vitézkedik, hanem lövészetben, és a 2020-as tokiói paralimpián érmet akar szerezni. Boldog ember – vallja magáról. Leginkább azért, mert mozgássérültként is ugyanazok a dolgok fontosak a számára, mint annak idején ép emberként – írja a 168 Óra online. 

– Gyerekek, basszátok meg, túl fogom élni! – ezt akarta mondani 1999. április 24-én, egy nappal a balesete után a barátainak Gurisatti Gyula, de akkor még a családtagokon kívül senkit nem engedtek be hozzá az intenzív osztályra. Pedig odakint a folyosón vagy negyvenen szorítottak érte, várták, hogy egy pillanatra láthassák. Így aztán a fenti mondatot egy ideig csak magának ismételgette.

Sikerrel. Aligha akad rajta kívül bárki, aki egy ilyen súlyos baleset után gyorsabban lenne képes lelkileg felépülni: három nappal az után, hogy elveszítette mindkét lábát térd alatt, már edzésterveket készített a kórházi ágyon. Már csak a jövővel foglalkozott. Mekkora szerencse, hogy túlélte – magyarázta magának –, néhány másodperccel a robbanás előtt ugyanis még a palack mellett guggolt, és ha akkor történik a detonáció, biztosan meghal. Szóval azzal, hogy csak a lábait veszítette el, valójában kapott még egy esélyt az életre. Illik kihasználni.

A rehabilitáción olyan videókat nézettek vele, amelyeken mozgássérülteket tanítanak a segítség nélküli önálló életre. Nehogy már ő, a 33 éves, ereje teljében lévő világbajnok sportoló ne csinálja utánuk – gondolta. A rehabilitáció során egyszer meglátogatta egy pszichológus, de tíz perc után távozott. Gyula, magának nincs szüksége pszichológusra, jóval erősebb, mint néhány kollégám, mondta neki a szakember.

Nagyjából másfél nap esett ki az emlékezetéből, onnantól, hogy a mentősök beadták neki az altatót, egészen addig, amíg 36 órával később ébredezni kezdett. Minden másra emlékszik. Egy olyan palack robbant fel közvetlenül mellette, amelyet műszaki búvárok szabálytalanul töltöttek fel. Gurisatti vétlen áldozat volt.

– Nem ájultam el a detonáció után, de sokkos állapotba kerültem – idézi fel a robbanás utáni első pillanatokat. – Hanyatt estem, egy ideig nem éreztem fájdalmat, viszont nagyon szomjas voltam. Alig láttam valamit, nagy volt a por, mindenki kiabált. Próbáltam megmozdítani a fejem, de csak annyira tudtam, hogy láttam, nincs meg a jobb lábam. Az öcsém ért oda elsőként hozzám, kérdeztem tőle, mi van a bal lábammal. Azt mondta, most ne törődjek ezzel. Ebből tudtam, hogy a bal lábam is elment. Mondtam neki, talál az öltözőben fürdőköpenyt, a zsinórjával kösse el a lábaimat, nehogy elvérezzek. Minden olyan sötét volt, úgy éreztem magam, mintha egy tengeren hánykolódnék nagy hullámokban. Aztán jöttek a mentők, stabilizálták az állapotomat, de erre már alig emlékszem, utólag mesélték.

A teljes riport a 168 Óra online oldalán.