Esendők vagyunk, félünk a haláltól

Ezt a kérdést tette fel az a népi kezdeményezés, melyet a napokban utasított el a Nemzeti Választási Bizottság. Ha nem születik elutasító döntés, és összegyűlik a kellő számú aláírás, az sem adott volna zöld utat a „kegyes halálnak". Csak azt jelenthette volna, hogy az Országgyűlés napirendjére tűzi az eutanázia kérdését. Vajon nálunk miért tabu az elmúlás? Hogyan kíséri el a haldoklókat a hospice, és ez szükségtelenné teheti-e az eutanáziát? Mindezekre a kérdésekre kereste a választ a Szabad Föld – online.

Nagyon beteg lettem, mielőtt átjöttem erre az osztályra. Mélyaltatásban tartottak, kicsi hiányzott, hogy meghaljak. Ha 10 centire volt tőlem egy pohár víz, akkor se értem el, pedig szomjaztam. Megtudtam, milyen érzés a katéter és a pelenka, s mit jelent kiszolgáltatottnak lenni. Azóta szívvel csinálom ezt a munkát – meséli a bolíviai születésű Conrado Moscoso nyugdíjas sebész. Ő vezeti az egri Markhot Ferenc Kórház 25 ágyas hospice osztályát.

Eutanázia? Nem kell, fölösleges. Majd a Jóisten eldönti, kinek meddig tart az élet – összegezte a főorvos. Az itt fekvők ösztönösen tudják, hogy halálos betegek, de megfelelő törődéssel, kommunikációval, gondoskodással, a szenvedést csillapító gyógyszerekkel az utolsó pillanatig javítható az életminőségük.

A halál lehet lágy vagy szenvedéssel teli. Akkor kell felajánlani a hospice ellátást, amikor még segíteni tudunk. A család, a döntőképességét megőrző beteg, illetve a kezelőorvos rendelkezhet arról, ki hogyan jusson át a túlsó partra – mondja Lubai Sándorné, aki 2004-ben létrejött egri hospice osztály alapítói közt volt mint főnővér. Ma nyugdíjas, de visszajár a betegek közé. Transzplantáltként maga is megtapasztalta, milyen törékeny az élet. Nem támogatom az eutanáziát, a lelkiismeretem nem engedné, hogy részt vállaljak benne, ha a törvény erre módot is adna. Nem is kérnék ilyet, bár mindnyájan esendő emberek vagyunk, és félünk a haláltól. Egy ismerősöm felesége nagyon fiatalon hunyt el, három gyereket hagyva maga után. Az asszonyt végigkísértem az útján. A férje aztán megkérdezte tőlem, ha ő is hasonló helyzetbe kerülne, vállalnám-e, hogy beadok neki egy injekciót, megrövidítve a szenvedését. A kérdés elméleti, de a válaszom azt volt, hogy nem – szögezte le a volt főnővér.

Nem népi kezdeményezésre volna szükség, hanem nyílt társadalmi vitára, s arra, hogy túllépjünk a szenzációhajhász közelítésen. Ne csak akkor kerüljön szóba az eutanázia, ha a Fekete Angyalról vagy az Uzsoki utcai kórházban történt állítólagos morfintúladagolásos esetekről szólnak a híradások. S ne csupán éjjel egykor vetítsenek olyan filmeket, melyek a halál komoly kérdéseit feszegetik. A Belső tenger című spanyol film például arról szól, véget vethet-e az életének egy fiatalember, akinek mind a négy végtagja lebénult.

Eutanáziáról akkor beszélünk, ha az a beteg kérésére történik, egyébként gyilkosságról van szó – hangsúlyozta dr. Hegedűs Katalin, a Semmelweis Egyetem docense, társadalomkutató, mentálhigiénés szakember, hospice tanácsadó, aki hozzátette azt is, bár 1998 óta joga van a betegnek visszautasítani az életmentő vagy életfenntartó kezelést, egy ombudsmani jelentésből is kiderül, hogy a lakosság nincs tisztában e lehetőséggel. Holott nem az orvos felelőssége volna eldönteni, hogy például lekapcsolják-e a gépeket, abbahagyják-e a vesedialízist vagy a fontos vérkészítmény adását – jegyezte meg dr. Hegedűs Katalin.

További részletek a teljes cikkben