Ez a vírus mindenkit lenyom

Napokig tartó bizonytalanságról, bravúros kezelésről és felépülésről, halálfélelemről és életösztönről, valamint nehezen feldolgozható tragédiákról is meséltek azok, akikkel arról beszélgetett a telex.hu, hogyan hatott életükre a koronavírus második hulláma.

Anyám rengeteg időt töltött kórházban, nem nagyon tudták meglepni, de itt éreztem rajta, hogy megijedt, nem feltétlenül a vírustól, inkább a kilátástalanságtól. Attól, hogy még ha nagyon akarna küzdeni, akkor sem biztos, hogy tudna, mert a körülmények nem feltétlenül engedik” – fogalmazott Petra.

Október 25-én, vasárnap reggel még telefonon beszéltek, de a nő lánya akkor már gondolta, hogy valami gond van. „Arról beszélt, hogy szombaton egész nap rosszul volt, és borzasztóan érezte magát este, pedig este még azt írta, hogy jobban van.” Petra és nővére a három nap alatt többször, többféleképpen próbálta felvenni a kórházzal a kapcsolatot, sikertelenül. Vasárnap végül minden szálat megmozgattak, így tudtak nagy nehezen szerezni egy olyan telefonszámot, amit végre fel is vettek. „Akkor tudtam meg, hogy anyát éppen újraélesztik. Sikerült, de azt mondták, ne számítsunk túl sok jóra. Egy órával később hívták a nővéremet, hogy összeomlott a keringése, és meghalt”. Szerinte ha nem lett volna olyan kapcsolatrendszerük, senkit nem értek volna el a kórházban, és már csak azzal hívták volna fel őket, hogy a hozzátartozójuk elhunyt. „Ez a drámai benne, hogy vasárnap még zöldborsólevest csinál, egy hét múlva meg megyek a cuccaiért a kórházba.”

A hosszú hétvége után, sokakhoz hasonlóan, Petra a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház előtt órákat várt arra, hogy kiadják édesanyja személyes holmijait.

„Kihozzák egy nejlonzsákba a cuccait, és neked ott, az utcán kell átnézed, hogy megvan-e mindene, miközben lehet, hogy ezek a holmik is fertőzöttek. Senki nem mondja, hogy vigyél magaddal kesztyűt, senki nem mondja, hogy a patológiára vigyél magaddal ruhát, mert fel kell öltöztetni a testet, így másnap mehetsz újra vissza.”