A szegedi paprika nyomában címmel rendeztek konferenciát az Alsóvárosi Ferences Látogatóközpontban.
A rendezvény célja a szegedi fűszerpaprika-nemesítés legújabb eredményeinek és a termesztés aktuális problémáinak megvitatása volt. Táplálni, táplálkozni és gyógyítani – ezekkel a szavakkal foglalta össze a ferences szerzetesek által meghonosított fűszernövény lényegét Kiss Didák, a kolostor házfőnöke. Mint mondta, a ferencesek tudták, hogy milyen jótékony hatása van a paprikának, és használták is a gyógyászatban – írja a Délmagyarország Napilap cikke nyomán a delmagyar.hu portálja.
Szeged környékén az 1930-as években, a nagy gazdasági válság idején csúcson járt a paprikatermelés, több mint 4000 hektáron termelték, az egyik legbiztosabb megélhetést adta. A válságos években is csak Amerikába 2000 tonna paprikát exportáltunk, ma összesen nem terem ennyi Magyarországon – emelte ki a konferenciát megelőző sajtótájékoztatón Somogyi György, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád Megyei Élelmiszer-feldolgozó és -forgalmazó Szakosztályának vezetője.
A rendezvényen – ahol Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója is köszöntötte a megjelenteket, és részt vett Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos elnöke is – Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár tartott előadást.
A Vidékfejlesztési Minisztérium kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a fűszerpaprika-termesztés ismét nyereséges legyen Magyarországon, amelyhez megfelelő keretet biztosít az elfogadás előtt álló zöldség-gyümölcs ágazati stratégia – mondta Czerván György, aki a legfontosabb teendők között említette a kutatás korszerű feltételrendszerének megteremtését, az alkalmazott technológia és a gépi betakarítás műszaki hátterének fejlesztését, új fajták bevezetésének és a feldolgozás minőségjavító módszereinek támogatását. A 2014–2020 közötti új uniós költségvetési időszakban minden lehetséges támogatást, pályázati forrást megnyit a kormányzat a kertészettel foglalkozó gazdák és vállalkozások előtt – tette hozzá az agrárgazdaságért felelős államtitkár.