Halakon vizsgálják a környezeti eredetű humánbetegségeket.
A mesterséges környezeti hatások miatt bekövetkező genetikai változások előrejelzését és azonosítását segíti az a magyar fejlesztésű analizáló berendezés, amelynek kifejlesztését – egy összesen közel félmilliárd forintos költségvetésű uniós projekt keretében – egy hazai informatikai cég végzi – számol be róla a Népszabadság.
A szoftveres és hardveres elemeket egyaránt tartalmazó eszközrendszer révén bizonyos környezeti hatások és a halak szerveiben bekövetkező változások között teremt gyors kapcsolatot, és a kapott eredmények alapján olyan párhuzamokat is felállít, amelyeket már közvetlenül a humán gyógyászatban lehet alkalmazni (méghozzá mindkét irányban: az embernél tapasztalt elváltozásokból az ökotoxikológiai hatásra, az egyes szennyező anyagok jelenlétéből pedig a várható genetikai hátterű betegségekre lehet következtetni, méghozzá minden eddigi eljárásnál rövidebb idő alatt).
A Grepton Zrt. által kifejlesztett berendezés különféle káros környezeti hatásoknak (mindenekelőtt vegyszerszennyezéseknek) kitett halembriókról készít fényképes adatbázist, nagy pontossággal rögzítve a bekövetkezett szervi elváltozásokat. – fényképeken nagyon nagy pontossággal térképezi fel az egyes szervek alakjában történt elváltozásokat.
A felhasznált kísérleti és tesztállat, vagyis az ismert akváriumi díszhal, a zebradánió egy trópusi eredetű pontyféle, amely körülbelül 6 centiméter nagyságúra nő meg és átlagosan 5 évig él. Egyszerű szaporíthatósága és gyors (a peterakástól a lárvastádiumig mindössze három napot, a felnőtté válásig 3-4 hónapot igénylő) fejlődése miatt elterjedt laborállat, elsősorban a genetikai kutatásokban, ahonnan az egereket és a patkányokat jelentős részben ki is szorította. Felhasználhatóságát segíti, hogy az elsők között térképezték fel a faj teljes génállományát. Gyakran tanulmányozzák egy speciális tulajdonságát: a zebradánió súlyos gerincsérülés után is képes regenerálódni – ha ennek genetikai hátterét megfejtenék, az a humán gyógyászatban is új lehetőségeket tárna fel.