Gondolatok az orvos-beteg kapcsolatról

Az egészségügy válsága a világ számos országában érzékelhető. Eltekintve az egyes régiók aktuális nemzetgazdasági, politikai irányvonalaitól, nem lehetséges-e, hogy az orvosokba vetett bizalom megrendülését az eltérő adottságú környezetekben hasonló folyamatok lejátszódása okozza? - olvasható a webbeteg.hu portálon.

Március 30. az orvosok napja Amerikában 1990 óta ünneplik március 30-án az Orvosok Napját. Magyarország 2015-ben csatlakozott először a kezdeményezéshez. Lehetséges, hogy orvos és betege ma már alapvetően nem érti meg egymást, és ez vezet a kölcsönös bizalmatlansághoz, az együttműködés hiányához, végül a gyógyulási folyamat megtorpanásán keresztül a gyógyító tevékenység presztízsének csökkenéséhez? A kommunikációt hazánkban ma már külön felsőoktatási szakokon hallgatják a tanulók. Nem véletlenül, hiszen a modern világ újabbnál újabb kommunikációs csatornák megjelenésére ösztönöz, amelyek a hagyományos verbális, testbeszéddel körített kapcsolatok elsivárosodásához vezetnek.

Kommunikációs készség és képtelenség

Az orvostudományi karokon létezik ugyan az orvosi kommunikáció kifejlesztésére irányuló tárgy oktatása, ám magának a(z esetleg jelen lévő) készség képességgé való alakulásának nyomon követésére nincsenek megfelelő eszközök. Az oktatók egyre növekvő leterheltsége nem kedvez az ilyen irányú képzés bevezetésének, egyre kevesebbeknek futja arra is az idejéből, hogy a tárgyi tudás mellett az orvosi viselkedés korrekt módjára is felkészítse a hallgatókat. Az ajtókilincs-jelenség Ugyanakkor nem mindegy, hogy orvos és betege hogyan viszonyulnak egymáshoz. Az orvos az anamnézis felvétele közben rendszerint nem hallgatja végig figyelmesen betegét (ami legtöbbször nem egyéni hiba, hanem inkább magában a rendszerben rejtőző defekt), így a panaszok egy része, amelyek a gyors diagnózis irányába terelhetnék az orvost, gyakran rejtve marad. Egy elrettentő eredményt hozó vizsgálat szerint az orvosok átlagosan 18 másodperc után félbeszakítják a beteget, hogy utána konkrét kérdéseket tegyenek fel. Az ún. ajtókilincs-jelenség szerint viszont a betegek többsége a vezető panaszt önmagától a legutolsóként említené. Így könnyen belátható, hogy a valódi problémák gyakran nem derülnek ki, a diagnózisalkotás folyamata nehézkessé, hosszadalmassá válik, gyakran fölösleges vizsgálatok elvégzésével, téves terápiák beállításával.

Dr. Kónya Judit családorvos írása itt olvasható teljes terjedelmében.