Szakmai útmutatót kapnak az egészségügyben dolgozók a jelek felismeréséhez.
Kihirdetésre vár az az egészségügyi szakmai irányelv, amely az egészségügyi ellátók feladatait határozza meg a gyermekek bántalmazásának, elhanyagolásának gyanúja esetén. Bár nagy szükség lenne a társadalom hozzáállásának megváltoz(tat)ására, a némán tűrés és hallgatás helyett a segítő attitűdre, egyelőre az egészségügy sem jeleskedik az ilyen esetek jelzésében – adta hírül a Medicalonline.
A lap beszámolója szerint egy szakmai rendezvényen Kassai Tamás baleseti sebész, arról beszélt, hogy miközben 2012-ben 12 gyerek halt meg fertőző betegség következtében Magyarországon, 19-et agyonütöttek, ám míg oltásokra négymilliárdot költünk, a gyermekbántalmazás miatti költségekre nincs előirányzat. Pedig a traumatológiákon észleltek csak a jéghegy csúcsát jelentik – fogalmazott. Az egészségügy ma sokszor azért nem él jelzési kötelezettségeivel, mert rossz tapasztalatokat szerzett a szociális-gyermekvédelmi területen dolgozó szervezetek hozzáállásában; esetleg maga is tart(ott) a fizikai vagy más attrocitásoktól.