Közös cél hívta össze a politika, az egyház és a civilek képviselőit az oroszlányi tanácsteremben.
Embriókísérletek elleni tiltakozást tartottak szerdán Oroszlányban, amely az Európai Unió égisze alatt indult, még januárban. Az Egy közülünk mozgalom azt kívánja elérni, hogy minden embert illessen meg az élethez való jog, legyen szó egy nyolc éves kisfiúról, egy kilencven esztendős nagymamáról, vagy éppen egy kétórás embrióról. Szűkebb hazánkban ez volt az első és utolsó állomás egyben, ezután a milliós határt megcélzó aláírásgyűjtő akció más megyékbe látogat – olvasható a 24 Óra – online portálján.
A meghívott vendégek között Ősz Ferenc, Bakonysárkány polgármestere, Ugrik Aliz, máig nagy becsben tartott helyi pedagógus és civil szervezetek képviselői – úgy, mint az Oroszlány Barátainak Köre és a Vakok és Gyengénlátók megyei egyesülete – is részt vettek.
Védeni kell mások életét, vagy azt a cseppnyi közösséget, amely a család maga – emelte ki a tatabányai polgármester, Michl József.
A díszteremben jelenlévők közül többen döntöttek úgy, hogy aláírásukkal közelebb kerülnek a mozgalom céljához. Ahhoz, hogy az unió hét országán belül egymillió aláírás gyűljön össze. Aki nem vett részt a rendezvényen, Oroszlányban, az önkormányzat információs irodáján, Tatabányán az Árpád-házi Szent Margit Katolikus Iskolában, megyeszerte a történelmi egyházakban írhatja alá a kezdeményezést – emeli ki a portál.