Először rendezték meg az Alsóvárosi Paprikafesztivált szombaton.
A ferences kolostor ebédlőjében ispotály nyílt, a templom előtt fűszereket árultak, a tájházban népi hagyományokkal és bábosokkal várták a látogatókat. A ferencesek különleges hangulatú ebédlőjét egy időre a gyógyhatású készítmények uralták szombaton, az Alsóvárosi Paprikafesztiválon. A Szegedi 178-as és a Sláger fajta közül lehetett választani, hogy melyiket áztatja az ember mézbe, illetve pálinkába – írja a delmagyar.hu portálja.
A paprika jótékony hatásait szeretnénk demonstrálni. Selyemfűmézbe vagy 36 fokos almapálinkába áztathatják a paprikát az érdeklődők, és hazavihetik, amit készítettek. A paprikás méz jó megfázás ellen, a pálinkának pár nap után csípős íze lesz, azt inkább felnőtteknek ajánljuk – magyarázta Pappné Harmat Anikó.
Bánvölgyi Helga gyógyszerész asztalánál izomkrémet készíthettek a gyerekek, ehhez többek között méhviaszt, kámfort, mentolt, zselatint, mórahalmi gyógyvizet és napraforgóolajat kellett használniuk. A fesztiválra érkezők olyan különlegességekkel ismerkedhettek meg, mint a vércukor rendező, a női harmónia teakeverék, valamint a zsályás, fahéjas vagy a citrusos fogkrém.
A Tincturus Papricust, azaz a pálinkába áztatott paprikát gyógykészítményként használták a szegedi ferences szerzetesek a 15. századtól: elsősorban a szúnyogcsípést gyógyították vele, emellett belsőleg is alkalmazták. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy 30-40 %-kal alacsonyabb volt a különböző járványok áldozatainak száma Szegeden, mint az ország többi részén.