Három évtizede gyógyítja a félegyházi betegeket

Lelkiismeretes, empatikus munkájáért, az emberek iránt tanúsított feltétel nélküli szeretetéért Kiskunfélegyháza Város Egészségügyéért kitüntetést kapott dr. Balla Rozália háziorvos. Az elismerés kapcsán beszélgetett a baon.hu a petőfiszállási doktornővel, aki három gyermek édesanyja, sőt fél éve már nagymama is. 

...

– Miért épp az orvosi pályát választotta?

– Kezdetben sokan le akartak beszélni róla, de határozott elképzelésem volt arról, hogy az egészségügyben szeretnék dolgozni. Egyenes út vezetett az orvosi pálya, majd az aneszteziológia felé. Soha nem is akartam mást csinálni.

– Miért épp az aneszteziológia?

– Szeretem a kihívásokat és ezt találtam akkor a legmegfelelőbbnek. Nagyon nehéz terület, de nagyon szép is egyben. Szakmailag sok sikerélményt adott. A félegyházi városi kórházban kezdtem dolgozni aneszteziológusként, tizenkét évig szinte a műtőben éltem. Miután megszületett a harmadik gyermekünk, akkor kerestek meg, hogy elvállalnám-e a háziorvosi állást. Igent mondtam a felkérésre, tizenhét éve gyógyítom a Bankfaluban élőket.

– Nem bánta meg, hogy mégis háziorvos lett?

– A családban való helytállásom miatt vállaltam el ezt a felkérést. Ez a munka rugalmasabb, mint a műtőben dolgozni. Én elsősorban anya vagyok, csak utána orvos. Persze, nagyon sokszor kellett kompromisszumokat kötni, de a családom nagyon rugalmas és alkalmazkodó, mindenben támogatnak. Ez a munka teljesen más, mint az intenzív osztályon. Nagyon nehéz volt megszokni ezt a ritmust. A kórházban sokkal hatékonyabb munkát végeztünk, rövidebb idő alatt. Itt minden nehezebb és lassabb. Sokkal több idő telik el, mire a leleteket megkapom, ez megnehezíti a munkámat. Itt nem olyan szoros a kontroll a betegek felett, mint egy kórházban. Napok, hetek telnek el, mire újra látom a pácienst. Természetesen mára már megszoktam a változásokat, ma már otthon érzem magam ezen a szakterületen, amiben nagy segítséget nyújtanak felkészült munkatársaim. Pozitívum viszont, hogy itt sokkal szorosabb kapcsolat alakul ki az orvos és a beteg között. Szinte családtagnak számítunk.

– A bankfalui körzet nem az orvosok álma, a szegregátum miatt nem mindenki vállalta volna. Ön mindig ilyen bevállalós volt?

...

– Egy orvosnak nagyon sok mindenről kell lemondania, kevesebb ideje jut a családjára, a barátokra, mindenre. Megéri a sok lemondás? Ha újra választhatna, ismét ezt a pályát választaná?

– Természetesen igen. Ha csak egy ember életét mentettem meg, már megérte, de szerencsére többnek is tudtam segíteni. Egy orvos nem tud mindenkit meggyógyítani, van, amikor inkább a betegség elviselésében kell támogatást nyújtani. Mivel nem tudom érzelemmentesen végezni a munkámat, több mint harminc év szakmai tapasztalattal a hátam mögött is megviselnek a személyes tragédiák. De szerencsére minden napra jut pozitív visszajelzés is, ami erőt ad a folytatáshoz.