Fogászatokkal bővítette fiókhálózatát a Malév Air Tours.

– Uram! Ez egy fogászat – válaszolták nyolcból hét helyen a Malév Air Tours új „irodáinak" tárcsázásakor tegnap. Egyedül az egyik fővárosi rendelőben mondták azt néhány másodpercnyi kínos szünetet követően, hogy „ja igen" – majd visszahívást és tájékoztatást is ígértek az utakról. Pedig mindegyik fogászat engedéllyel rendelkező utazási irodaként szerepel a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által vezetett hatósági nyilvántartásban. Minderre van magyarázat - írja a nol.hu.
A Malév Air Tours december 3-án került új tulajdonoshoz, nevezetesen a Magyar Fogászati Turizmus Szervező Kft.-hez. Az új tulajdonos, a Magyar Fogászati Turizmus Szervező Kft. nem ismeretlen vállalkozás. A cég Szűcs László és az Orbán Viktor kormányfő családi fogorvosaként emlegetett Bátorfi Béla közvetett érdekeltségében van – a hozzájuk tartozó cégcsoport, köztük az utazási irodát is birtokló vállalkozás bonyolítja a Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztési Programot.
Ez utóbbi esetében korábban a Népszabadság írta meg, hogy a központi pénzek szétosztásával megbízott magántulajdonú cégcsoport pályázati feltételei szerint csak akkor kaphatják meg a rendelők a támogatást, ha jelentős, sokszor több millió forintos összeget fizetve csatlakoznak a programhoz.
A pénzt hivatalosan az egyik társaság adja, míg a programhoz a másiknál lehet csatlakozni – ám a kettő tulajdonosi köre azonos, mindegyik közvetve vagy közvetlenül Szűcs Lászlóhoz és Bátorfi Bélához köthető. A teljes cikk a nol.hu-n.