Évente közel ötszáz nő hal meg méhnyakrákban hazánkban.
A megelőzésért megyénk számos településén tesznek lépéseket az önkormányzatok. A napokban lejárt az a határidő, ameddig a szülők nyilatkozhattak arról, hogy kérik-e lánygyermeküknek a humán papilloma vírus (HPV) elleni ingyenes védőoltást. A kormány az idei évtől több mint egymilliárd forintot különített el a 12-13 évesek HPV-oltására. Az első esztendőben 46-47 ezer lány juthat hozzá a készítményhez az iskolákban. Megyénk oktatási intézményeiben már sok helyen magát az oltást is megkapták az azt igénylők – írja a heol.hu portálja.
A portál által megkérdezett tanulmányi oktatóhelyek vezetői elmondták: a szülők nagy többsége élt az ingyenes lehetőséggel, s elenyésző azoknak a száma, akik elutasították azt.
Bizonyos, hogy Magyarországon a méhnyakrák következtében évente közel 500 lányt, asszonyt veszítünk el. A betegség előfordulása hazánkban sajnálatosan 7 százalékkal magasabb az európai uniós átlagnál, a méhnyakrák okozta halálozás pedig 45 százalékkal. Ez azért nagyon szomorú tény, mert a betegség kialakulása valójában egy szűrővizsgálattal megelőzhető. Idén ősztől az oltást kötelezően ajánlották fel a hatodik osztályosoknak. Ez azt jelenti, a szülőknek hozzá kellett járulniuk, hogy az iskolaorvosok beadják lánygyermekeiknek az oltássorozatot – jegyzi meg a portál.
Megyénk számos településén az önkormányzatok már az elmúlt években is tettek lépéseket a megelőzésért. Egerben például tavaly úgy döntöttek a megyeszékhely képviselői, hogy a HPV elleni vakcina kétharmadát fizeti a város. Dr. Palotai Zsuzsanna, az önkormányzat humán szolgáltatási irodája szociális csoportvezetője elmondta, tavaly négymillió forintot különítettek el a fenti célra. A szükséges három oltásból kettő költségét vállalta át a város, az elsőt pedig a szülők fizették. Egerben az elmúlt esztendőben minden 13 esztendős lánygyermek élhetett a lehetőséggel.