Remélhetünk-e gyógyhatást attól, ha hétvégére bevetjük magunkat valamelyik hazai gyógyfürdőbe?
„A meleg víz már önmagában is stresszoldó, lazító hatású, azaz van élettani hatása. Ám egyre több klinikai vizsgálat bizonyítja, hogy az ásványi anyagok bőrön keresztüli felszívódása révén is gyógyítanak a gyógyvizek" – mondta dr. Bender Tamás, a Budai Irgalmasrendi Kórház professzora, a Magyar Balneológiai Egyesület alelnöke az origo.hu portálnak.
A gyógyvizek hatásmechanizmusával foglalkozó balneológia viszonylag fiatal tudományág, a gyógyvizek gyógyító hatását igazoló klinikai vizsgálatok ugyanis csak az elmúlt évtizedekben kezdődtek. A magyar kutatók ezen a területen (is) a világ élmezőnyéhez tartoznak. „A vizsgálatokban a kontrollcsoport általában melegített csapvízben fürdik. Nemrég végeztünk térdproblémás betegek körében egy olyan vizsgálatot, hogy a csoport fele iszappakolást kapott a térdére, a másik fele pedig egy fekete vazelines, ugyanolyan állagú pakolást. Az iszappakolást kapott csoportnál egyértelműen nagyobb volt a javulás" – mondta dr. Bender Tamás.
Mi történik ha isszuk a vizet, és ha fürdünk benne? - sok-sok tény az origo.hu-n.