Járvány után: taps helyett elvett pótlék, csökkenő bérek

Szétszakította az egészségügyi bértáblát az orvosi béremelés, miközben az ápolókra rótt munka nem csökkent. Ami mégis, az a bér, hiszen egy pótlék eltűnt az új szolgálati törvénnyel. Egy szegedi ápoló mesélt az atlatszo.hu-nak arról, hogyan élték meg a koronavírus hullámait, esetenként miért nem hallgattak a protokollra, hogyan viselték ők maguk a betegséget, miért nem mentek kórházba a tüneteikkel, hogy mennyit túlóráztak, és hogy mindezek után mennyit keresnek most az új szerződéseikkel. A fenntartó az ápoló szerint alig kommunikál velük, de az SZTE és az Országos Kórházi Főigazgatóság az Átlátszó kérdéseire sem válaszolt

...

 - Mielőtt belevágnánk, kicsit visszamehetnénk az időben? Milyen volt a kórházban a koronavírus második és harmadik hulláma alatt? Miken mentek keresztül a COVID-osztályon?

– Hogy mit éltünk át, ez nem a legjobb kérdés, mert itt mindenki fölnagyítja a dolgokat. Ápolói hozzáállás az egész. Ugyanezt csináltuk, mint eddig, kicsivel több halottal. A halott hozzátartozik az egészségügyhöz… Ami plusz volt ebben, talán a beöltözés. Én nem érzem magam a mai napig kiégettnek. Október óta csinálom ezt a szutykot. Nem érdekel, hogy be kell öltözni, nem érdekel, hogy mennyi munka van, abszolút nem. Most jóformán munkánk sincs. De mikor volt, akkor csak azzal voltunk elfoglalva, hogy csináljuk, és kész, és haladjunk, lehetőleg mindenki élve jusson mindenki. Ez egy COVID-osztály. Ez annyiból más, mint a többi, mint ahogy a világban is vagy az országban. Ezen kívül nincs más betegség.

- Akkor nem is volt más feladatuk?

– Csak a COVID-dal foglalkoztunk. Lényegében igen, muszáj volt azzal, mert ha valaki tényleg rosszul volt, akkor az annyira rosszul volt, hogy az szürke volt, annyira fulladt. De ez nem más jellegű munka, mint korábban.

- De korábban tudtak beszélgetni a beteggel, kommunikálni, és nem halt meg minden második beteg. Vagy ezt csak én gondolom így?

– Ővelük is tudtunk beszélni, de én mindig ambulancián dolgoztam, tehát úgymond ilyen sürgősségi jellegű ambulancián. Ott nincs idő arra, mert ha valaki rosszul van, akkor az rosszul van, azzal nem fogok én sose beszélgetni, csak ami nagyon fontos. És többségében ilyenkor nekem van közlendőm, hogy most ezt csinálom, azt csinálom: tehát, hogy én mindig közlöm az ápolási feladatot, hogy mi fog részemről következni. Ha van kérdése, akkor szól, persze, meg hogyha rosszabbul van, viszont az meg már látszik rajta, ha rosszabbul van.

- A számok alapján egyre többen és többen kerültek be – és mégis simán meg tudtak oldani mindent?

– Nem. Borzasztó sok volt húsvét tájékán a beszállításunk, akkor nagyon sok osztályt nyitottunk, újakat, mert nem volt hova tenni a betegeket – egy 25 ágyas járóbeteg ambulancián. Végül is úgy hívtuk mindig, hogy légúti ambulancia, tehát egy 25 ágyason 24 óra alatt hetvenöt beteget fordítottak meg. Ez mocskosul sok, mert általában egy ilyen átlagos nap olyan 25-30, és akkor azt mondtuk, hogy végig volt munkánk. De mikor ugye ennek több mint duplája jön be… Kivoltunk, mint a libák.

További részletek a cikkben.