A havi bruttó bérek szerint a szakorvosok kerestek a legjobban: 2,1 milliót, míg a legkevesebbet a gyógyszertári asszisztensek: 549 ezret.
2024-ben a legmagasabb havi bruttó átlagkeresettel a szakorvosok rendelkeztek, amely megközelítette a 2,1 millió forintot – tájékoztatott a statisztikai hivatal az uzletem.hu szerint.
Az egészségügyi ágazatban dolgozók bérfejlesztése 2024-ben is folytatódott, az előző évhez képest átlagosan 11 százalékos keresetemelkedés volt tapasztalható; a legnagyobb mértékű növekedés az egészségügyi szakdolgozók körében valósult meg, ahol a bruttó bérek átlagosan 20 százalékkal emelkedtek – olvasható a statisztikai hivatal „Helyzetkép, 2024 – Egészségügy” című kiadványában. (A nemzetgazdaság egészében a teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete 2024-ben 13,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.)
2024-ben a legmagasabb havi bruttó átlagkeresettel a szakorvosok rendelkeztek, amely megközelítette a 2,1 millió forintot. A legalacsonyabb kereset a gyógyszertári és gyógyszerellátási asszisztenseket jellemezte, esetükben a havi bruttó átlagbér 549 ezer forintot tett ki. (A nemzetgazdaság egészét tekintve a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 2024. decemberben 727 700 forint volt.)
A teljes információ a cikkben.