Keresik a gyógyulás és a pénz útjait

Évek óta már felsőfokon is lehet ápolói képzettséget szerezni, ezzel párhuzamosan viszont egyre kevesebben jelentkeznek az olyan alapszintű képesítést igénylő nővérállásokra, ahol a leghétköznapibb teendőket kell ellátni a betegek körül. Ezért sürgősen át kell gondolni az ápolóképzés helyzetét, és különös súlyt kell kapnia az alapszintű képzésnek – véli a szaktárca tanácsadó testületének vezetője. S bár a fizetésekre a szakmai kollégiumnak nincs befolyása, Fülesdi Béla a béremelést is elengedhetetlennek tartja, hiszen – mint mondta – az ápolók havonta átlagosan nyolcvanezer forintért visznek három műszakot, s ez szintén nem kedvez a szakma megítélésének.

A hatvan gyógyítói szakma képviselőit – a tagozatokat – egyesítő kollégiumnak kell kidolgoznia az ellátás tárgyi és személyi feltételrendszerét is. Az elnök elmondta, a tagozatok a közelmúltban végeztek azzal a feladattal, amely alapján meg lehet majd határozni, hogy az egyes betegségeket a súlyossági fokuk tükrében hol a legcélszerűbb ellátni.

Fülesdi tájékoztatása szerint első lépésben a Semmelweis-tervben térségenként meghatározott ellátóhelyeket vették alapul, s ehhez a térképhez igazítják majd a gyógyítás említett kompetenciaszintjeit, s rendelik hozzá, hogy egy-egy kórképet a rendszer mely szintjén lehet a legmagasabb színvonalon és leggazdaságosabban ellátni.

A beérkezett szakmai anyagok feldolgozásával a kollégiumnak november 30-ig végeznie kell. Az elnök úgy tartja, a cél az, hogy a bonyolultabb, ezért nagyobb rutint és komolyabb műszeres hátteret igénylő beavatkozásokat csak az arra felkészült kórházban végezzék. Az elnök elismerte, hogy ennek gazdasági-racionalizálási okai is vannak, de a kollégium feladata, hogy a két szempontnak közös nevezőt találjon. Fülesdi szerint az egészségügy finanszírozásában egy ideig valószínűleg nem várható jelentős javulás, ezért is szükséges az ésszerűsítés és a rendszerben lévő tartalékok kiaknázása.

Mivel a professzor szerint a páciensek ellátása a legmagasabb szakmai színvonalon és legésszerűbben a térségi betegszervezés keretében valósítható meg, ezért elképzelhetőnek tartja, hogy az igények és a feladatok összesimítása következményeként a kisebb intézmények kevesebb aktív ellátást végeznek majd, de alapvető szerepük lehet fontos krónikus ellátási feladatok megvalósításában.