Kinek a feladata a gyógyítás Magyarországon?

A közellátás alapvetően életmentésre optimalizált, a páciensek elvárásai viszont egyre inkább kiterjednek az életminőségre és a partneri kommunikációra. Az ellátórendszer korlátossága adottság – nem hiba, hanem működési keret, amelyet sokszor nem megfelelő elvárások és kommunikációs zavarok torzítanak tovább. Az Indexnek nyilatkozó szakember szerint nem a rendszer összeomlásáról, hanem a működés határainak tudatosításáról és az állami, illetve magánszolgáltatások funkcionális összehangolásáról kellene beszélnünk. A mozgásszervi ellátásban különösen fontos lenne a transzparens betegutak kialakítása, a minőségi szakmai szűrés és az egyéni célokhoz illesztett terápiás modellek elterjesztése, írja az Index.

Tízből kilenc ember szenved derékfájástól, és ötből három esetben már porckorongsérv, porckopás vagy gerincferdülés is fennáll. A megelőzés ritka, a legtöbben tüneti kezeléssel próbálkoznak, és csak akkor fordulnak szakemberhez, amikor már komoly a baj. Ilyenkor jön a dilemma: gyógytornász, manuálterapeuta, masszőr vagy csontkovács?

„Két dolog teszi tönkre a mozgásszerveket: ha sportolsz, és ha nem” – mondja az Indexnek Czeglédi Tamás, a MozgásKlinika gyógytorna-rendelőhálózat vezetője. Szerinte a testünket nem arra használjuk, amire eredetileg „kitalálták”: egész nap ülünk, aztán hirtelen nagy erőbedobással sportolunk – ez pedig messze van a természetes terheléstől. Az sem segít, hogy miközben a várható élettartam nő, egyre irreálisabb elvárásokat támasztunk a testünkkel szemben, sokszor már nem a mozgáshiány, hanem épp ellenkezőleg, a túlhajszolás visz a sérülések irányába.

A probléma egyik gyökere, hogy Magyarországon gyakorlatilag nincs időben történő mozgásszervi szűrés. „Gyerekként nekem is volt gerincferdülésem, de ezt soha nem szűrték ki. Lehet, hogy csak rossz a tartás, ami korrigálás híján becsontosodik” – meséli Czeglédi Tamás. Ezek a kezdeti eltérések később súlyosbodnak, főleg, ha a napi terhelés még inkább rossz irányba tolja a testet. Mozgásszerveink ugyanis „kopó alkatrészek”, és ha nem figyelünk rájuk időben, a károk tartóssá válnak.

„Ha fáj a derekad, nem gyógytornászhoz mész – legalábbis Magyarországon. Pedig nyugaton ez az első lépés” – mondja Czeglédi Tamás. Itthon az út hosszadalmas: háziorvos – beutaló – szakrendelő – és csak ezután, ha minden jól megy, jutunk el a terápiához. Eközben a beteg gyakran tanácstalan: masszőrhöz, csontkovácshoz, vagy „csak egy ismerőshöz” fordul. Az információs aszimmetria óriási: a páciens nem tudja, ki a kompetens, ki a szakképzett, és ki az, aki kókler, de jó érzéke van a marketinghez.

Czeglédi Tamás világosan különbséget tesz a szakemberek között:

„A gyógytornász orvosi egyetemek egészségtudományi karán végez, manuálterapeuta csak abból lehet, aki már rendelkezik orvosi vagy gyógytornászi alapképzettséggel, és leteszi a külön vizsgát.” Minden más – mint például a „csontkovács” – nem szabályozott szakma.

A teljes információ a cikkben.