Kitántorgó magyarok

Az első olyan nagy kivándorlási hullámra, amelynek mozgatórugója nem politikai üldöztetés, hanem a jobb élet reménye, vagyis a gazdasági és szociális okok voltak, a 19. század végén, 1880–1914 között került sor. Az Újvilágba "kitántorgó" magyarországi lakosok (magyar és nem magyar nemzetiségűek együttesen) arányát a legóvatosabb becslés is kétmillió főre teszi (ebből legalább másfélmillió ember új hazát talált az Egyesült Államokban). Emellett volt egy – a közvéleményben kevésbé ismert, de a nyugatinál korábban kezdődő, és hatásaiban annál jelentősebb – keleti irányú kivándorlás, Erdélyből Románia irányába, amelyik nem csak a románság, hanem a székelység számát is apasztotta – olvasható a nepszava.hu portálja, Vélemény című rovatában.

Ha napjaink kivándorlását túlzás is a századelő kivándorlási lázához hasonlítani, szintén mélyreható demográfiai, társadalmi és gazdasági következményei vannak, és még lehetnek a mai migrációnak, főleg, ha tekintetbe veszünk még egy demográfiai tényt: az aktív dolgozók arányának csökkenését és az inaktívak arányának növekedését, vagyis, közkeletű elnevezéssel, a lakosság lassú elöregedését.

Egy különbség felfedezhető a századfordulós nagy kivándorlás és a mostani tendencia között. Akkor a magyarországi társadalom legelesettebbjei vándoroltak ki, ma pedig főleg a fiatalok és az értelmiségi pályán dolgozók. Ma a diplomások adják a kivándorlók bázisát. A közvélemény leginkább az orvosok elvándorlására figyelt fel. De még a mérnökök körében is egyre népszerűbb a hosszabb-rövidebb ideig tartó külföldi munkavállalás (amelyik nem garantálja természetesen a hazatérést, a fogadó ország kiegyensúlyozott szociális, gazdasági viszonyai inkább a hazatérés ellen hatnak).

Ma a migráció iránya nem a tengerentúl (Egyesült Államok és Kanada), hanem Nyugat-Európa, elsősorban Németország, Ausztria és Nagy-Britannia. Bizonyos regionális tényezők is befolyásolják a külföldi munkavállalás folyamatát. Nyugat-Magyarországról egyre többen vállalnak munkát Ausztriában. Ezt úgy tekinthetjük, mint bizonyítékot arra, hogy az EU-n belül az államhatárok, amelyek átvágnak gazdaságilag szervesen összetartozó, évszázadokon át együtt fejlődő területeket, valóban elveszítik hagyományos - elválasztó - szerepüket, és inkább összekötnek, mintsem elválasztanak. Azonban a külföldön munkát vállalók nagy része - főleg a fiatalok - esetében valószínűsíthető, hogy tartósan a fogadó országban ragadnak, amennyiben ott a hazainál biztosabb egzisztencia, kiegyensúlyozottabb jövedelmi viszonyok és társadalom-lélektani közeg várja őket.

Magyarországon egyelőre nem látunk kormányzati stratégiát arra vonatkozóan, hogyan lehetne a kivándorolni akaró fiatalokat itthon tartani, vagy visszacsábítani – emeli ki a portál.

A mindenkori kormányzatnak a legnagyobb kockázattényezőként kell kezelnie a kivándorlást. A legnagyobb probléma, hogy miközben Magyarország kezd kibocsátó országgá válik, ezzel párhuzamosan nem képes célországgá válni, vagyis a népességet nem képes pótolni. A tanulmányok szerint a bevándorlás minden országban pozitívan járul hozzá a GDP alakulásához. Az OECD-országokon belül 2000 és 2010 között a bevándorlók harmadával bővítették az érintett országok munkaerejét. Ebben a tízéves időszakban a migránsok a legnagyobb arányban Nagy-Britanniában járultak hozzá a munkaerő bővítéséhez.

Magyarország azonban nem számíthat ilyen "GDP-injekcióra", mert az EU-n belül az egyik legkevésbé vonzó országnak bizonyult.
Magyarország számára az egyoldalú mozgás - a nagymértékű kivándorlás és a kismértékű bevándorlás - gazdasági és szociális rizikóhelyzetet eredményez. Minden évben egy kisvárosnyi ember "tűnik el", miközben a gyermekvállalási hajlandóság három évtizede nem növekszik – húzza alá a portál.