Miért fontos az, hogy csak meghatározott termékekre költhessék a mélyszegénységben élők a családi pótlékot?
Komoly lépésre szánta el magát a kormány, amikor felvetette a kérdést, hogyan fizethető ki a családi pótlék utalványban – véli Forgács István romaügyi szakértő. Réthelyi Miklósnak, az éppen a napokban lemondott nemzetierőforrás-miniszternek április közepéig kellett megvizsgálnia, hogyan fizethető ki pénzbeli ellátás helyett utalványban például a családi pótlék, a lakásfenntartási támogatás, a rendszeres szociális segély, vagy az átmeneti segély egy adott összege – írja a Magyar Nemzet – online.
Az MSZP gazemberséget meg rasszizmust emlegetett az ügy kapcsán, Korózs Lajos, a párt szakpolitikusa Réthelyi lemondása kapcsán pedig úgy fogalmazott: „teljesen mindegy, hogy hívják a szakminisztert". Mindenesetre az új tárcavezetőnek komoly tapasztalata lesz a kérdéskörrel kapcsolatosan, hiszen Balog Zoltán eddig a társadalmi felzárkózásért, és azon belül kiemelten a roma közösségek integrációjáért is felelt.
Forgács István romaügyi szakértő úgy véli, komoly lépésre szánta el magát a kormány. Szerinte a felvetésről nem tételezhető fel az, hogy eleve rossz szándék alapozná meg az Erzsébet-utalvány bevezetését, és helyette ő inkább olyan racionális megközelítést említ, amely számos korábbi tabut, kényelmetlen kérdéskört vet fel. Forgács a kezdeményezést mindenképpen érdemesnek tartja arra, hogy az a szükséges előkészítést követően akár valóban meg is valósuljon. A magyar kormány végre eljutott oda, hogy meg meri fogalmazni azt a gondolatot, mely szerint mindenképpen szükség van arra, hogy az állam valahol belenyúljon a segélyezési folyamatba, és új megoldásokkal próbáljon segíteni a rászorulókon és önmagán úgy, hogy a rászorulók a meglévő szűkös forrásokat célzottan, az eddigieknél tudatosabban költsék el – jegyezte meg a romaügyi szakértő, aki a kezdeti tiltakozó hangokon nem csodálkozik, mivel nem először hallja őket. Mint mondta, évekig harc ment azért is, hogy vigyék el a játékgépeket a kis falvakból, vagy hogy az iskolába járás legyen a családi pótlék folyósításának feltétele, de idesorolja a kártyás villanyóra bevezetését is. Utóbbi kapcsán megjegyezte azt is: drágábban kapják ugyan az áramot, akik élnek ezzel a lehetőséggel (ez ügyben a kormánynak lenne tennivalója, hogy segítse az egységes árak bevezetését!), de mentalitásváltást is hozott, hiszen a rászoruló családok ma már azonnal lekapcsolják a villanyt, ha nincs rá szükség, és próbálnak energiatakarékosan élni. Számos helyen ma már nem ágálnak a megoldás ellen, sőt vannak, akik szerint ez sokat segít a meglévő szűkös forrásaikat jobban felhasználni.
Forgács evidenciának tartja tehát az állam beavatkozását a mélyszegénység ügyébe több okból is. Elsőnek azt emelte ki, hogy a hátrányos helyzetűek nagy része sajnos nehezen osztja be, használja fel értelmesen azt a kevés pénzt is, amit kap, és úgy véli, ezt a gondolatot sokan osztják ma Magyarországon. Másrészt számos közösségben eltorzultak a szociális juttatások kiutalásának viszonyai, ezért megoldást kell keresni szerinte ezen anomáliák felszámolására.
Ma a probléma szerinte pedig éppen az, hogy adott hátrányos helyzetű és cigány közösségekben sok esetben az életerős és tehetséges fiatalokat nem lehet eljuttatni szakmunkásképzőbe, szakközépiskolába vagy gimnáziumba, ami az államnak is hátrány, sőt egyenesen kár. A romaügyi szakértő úgy gondolja, hogy éppen ezért a családoknál kell tenni valamit, hiszen a legfontosabb az, hogy a rászorulók – „mindegy, hogy cigányok, vagy sem" – a gyerekekre költsék a rájuk, családra meghatározott pénzt, állami juttatásokat.
Forgács szerint pont az generál nagyon komoly feszültséget, hogy az egyik oldalról halljuk, hadd költse arra a támogatott a pénzét, amire akarja – hiszen a jogvédők szerint ez egy szabadságjog –, ezzel szemben viszont ott vannak az adófizetők, akik rendre azt vetik fel, hogy miért kell nekik eltartaniuk egy adót nem fizető, értéket nem termelő réteget? Ezért ha a kormány azt mondja, hogy a célzott juttatások legalább többségében valóban arra fordítódjanak, amire kellene, akkor az egy újabb fontos ügyben jelenthetne előrelépést. Egyes megyék évről évre többe kerülnek az államnak, ezért a különböző, már említett anomáliák miatt egyre nagyobb lyukakon fog elfolyni az adófizetők pénze – állítja.
Ezért rá kell venni az államnak a hátrányos helyzetű családokat, hogy járassák iskolába a gyereküket és motiválni kell őket arra, hogy a meglévő forrásaikat úgy használják fel – alapvető szabadságjogaikat tiszteletben tartva –, hogy azt a gyermekeikre fordítsák, ezzel segítve elő azt, hogy a legtovább tanuljanak.