Elodázhatatlannak tartja a járóbeteg-ellátás megerősítését, funkcióbővítését a járóbeteg-szakellátási szövetség.
A Medicina 2000 szerint arra van szükség, hogy az egynapos sebészetért, valamint a kúraszerű ellátásokért – ilyen például az érszűkület esetén naponta alkalmazott infúziós terápia – megfelelő finanszírozást kapjanak a kórházaktól függetlenül működő szakrendelők – olvasható a Magyar Hírlap – online oldalán.
A szövetség számításai szerint további két és fél ezer aktív ágyat lehetne felszabadítani, ha a betegek kizárólag indokolt esetben kerülnének kórházba. A háziorvosokon kívül ebben a szakrendelők doktorai is egyfajta kapuőr szerepet tölthetnének be – nyilatkozta a Medicina 2000 elnöke. „A szakrendelők soha nem lehetnek a kórházak felhajtói, hiszen elemi érdekük, hogy maguk lássák el a beteget" – szögezte le Pásztélyi Zsolt, aki hozzátette azt is, hogy ugyanakkor a kérdésben a kórházak ellenérdekeltek. A fekvőbeteg-ellátásban ugyanis átlagosan tízszeres finanszírozás jár olyan kezelésekért, amelyeket egyébként a szakrendelőkben is lehet végezni. Emellett szükség lenne arra is, hogy az intézmények havonta küldött jelentései alapján bővíteni lehessen a rendelők finanszírozási kereteit azokban a szakmákban, ahol hosszabb a várólista – fűzte hozzá Pásztélyi.
A háromnapos járóbeteg-ellátási konferencia csütörtöki nyitónapján elhangzott, a független szakrendelők mindössze 5 %-ban részesednek a kasszából. Jövő januárban ezek az intézmények is állami kézbe kerülnek.