Külföldiek Baranyában: ''nem betegebb a magyar!''

Ahogy mindenki nevezi, a Csokidoki szerint a jókedv ingyen van, és hivatása gyakorlása során is alkalmazza „a nevetés gyógyít"-elvet. Úgy véli, tévedés, hogy a magyarok betegebbek lennek másoknál. Új, most induló sorozatunkban Baranyában lakó külföldieket mutatunk be – írja a Dunántúli Napló – online.

Azt mondják a szederkényiek, ha a rendelőből hahotázás zaja szűrődik ki, akkor biztos, hogy odabent – ahogy a helyiek nevezik – a Csokidoki teszi a dolgát, mert nála a vidámság alap. Ezt magunk is megtapasztaltuk.

Dr. Ofodile Solomon Nambi 1949-ben született a nigériai Onitshaban. A hazájában dúló polgárháború miatt az érettségijét két évig kénytelen volt halasztani. Amikor meglett a matúra, jött az akkori szocialista országokba szóló ösztöndíj-lehetőség.

Szerettem volna nagy országot választani, így jelöltem be Magyarországot – mondja önmagát meg nem hazudtoló humorral Solomon. Tanultunk róla, így sejtésem azért volt, hova jövök.  Annyira megtetszett a vidék, hogy elhatároztam, itt szeretnék élni – húzta alá a doktor, aki 1980-ban Pécsett diplomázott, majd gyermekgyógyász és gyermeksebész szakvizsgát tett. Tevékenykedett a pécsi gyermekkórházban, 1992 óta Szederkényben háziorvos. Már az egyetem alatt rátalált a szerelem, felesége és – ahogy ő fogalmaz – egyben főnöke dr. Sarlós Beáta – akivel négy gyermeken nevelnek - szintén Szederkényben háziorvos.

Több mint tízen jelentkeztünk annak idején ide háziorvosnak. Azt mondták az ismerőseim, jobban teszem, ha nemcsak a papírokat küldöm el, hanem eljövök magam is bemutatkozni. Mikor baktattam az utcán, egyszer csak látok egy idős asszonyt, kapával, szatyrokkal, alig bírt a terhével. Gondoltam, segítek cipekedni, de amikor hozzáléptem, nagyon megijedt. Azt hitte, a közeli szociális otthonból szalajtottak és valami nem stimmel velem. (Nevet.) Hát, így érkeztem meg Szederkénybe. Utána bementem a hivatalba és más helyekre is, utólag azt mondták, mindenütt vibrált a levegő. De azért engem választottak – válaszolta nagyot nevetve dr. Ofodile Solomon Nombi, hozzátéve azt is, nem érzi magát idegennek. Soha senki nem bántotta a bőröm színe miatt, sem a faluban, sem az országban.

Mikor ideköltöztek, folytatta a doktor, rögtön hívogatták ide-oda, járták a pincéket, a lakodalmakat. Táncolok úgy, mint egy sváb gyerek. Beépültem – fűzte hozzá a háziorvos, aki azon felvetésre, hogy beteges nép a magyar, legalábbis mi betegesebbeknek tartjuk magunkat másoknál így reagált: – Ezt nem írom alá. Nem ezt tapasztaltam. Persze vannak képzelt betegek, meg akik a kelleténél többet foglalkoznak a bajaikkal, de a többség nem ilyen, hanem ha beteg, meg akar gyógyulni. Ezt szeretném elősegíteni azzal, hogy biztatom és megpróbálom felvidítani őket. De azért tudok komoly is lenni, ha a helyzet néha azt kívánja.