Kórházba került, lábát törte, kiszáradt, majd tüdőgyulladásban 5 nap után elhunyt a lap olvasójának nagyapja.
Szász Andrea azért fordult a nyilvánossághoz, hogy hasonló eset mással ne fordulhasson elő. Tudtuk, hogy meg fog halni, de nem ilyen véget érdemelt! Senkinek nem kívánom azt az 5 napot, amit átéltünk – kezdte megrázó történetét az ópusztaszeri családanya, aki elmondta, hogyan vesztette el 5 nap alatt a kórházba került nagyapját – írja a Délmagyarország Napilap cikke nyomán a delmagyar.hu portálja.
Nagyapám november elsején, szombat este lett rosszul, nehezen kapott levegőt, az ügyeletről a mentő vitte Szegedre. Vasárnap a klinikáról tüdőgyulladás gyanújával a deszki kórházba küldték. Hétfő este leesett az ágyról, combnyaktörést szenvedett, ezért kedden újra Szegedre szállították. A traumatológián kockázatosnak ítélték az altatást és a műtétet, szerdán visszaküldték Deszkre. Csütörtök délután meghalt – foglalta össze az eseményeket a deszki kórháztól kapott zárójelentésre támaszkodva Szász Andrea, aki idős nagyapjáról elmondta azt is, 10 nap múlva töltötte volna be a nyolcvankettedik életévét, az utóbbi időben sokat gyengélkedett.
Már azon megdöbbentünk, hogy a kórházban eltört a nagypapa lába, de az teljesen letaglózott, amikor Szegedre szállítása után azt láttuk, teljesen kiszáradt. Amikor beszélni próbáltunk vele, hallucinált, a szegedi orvosok azt mondták, a folyadékvesztés miatt. Hólyagosra száradt a szája, annyit tudott csak mondani, hogy nagyon szomjas. Itatni nem tudtuk, mert a törés miatt nem tudott felülni. Nem értem, hogy száradhatott ki a tata 3 nap kórházi kezelés és felügyelet alatt – tette hozzá a férfi unokája.
Az idős férfit nem lehetett műteni, erős fájdalomcsillapítót kapott, úgy szállították vissza Deszkre, 5 nap alatt teljesen leépült, majd meghalt.
Nagyapám korábban is járt Deszken, és akkor annyira jó munkát végeztek az orvosok, hogy felerősödve, jó egészségi állapotban jött haza. Nem értem, mi változott. A lábtörés, a kiszáradás olyan fájdalmat okozott neki, hogy azt senki sem érdemli – mondta szomorúan Szász Andrea. Hozzátette, nem akarnak vizsgálatot, nem akarnak pereskedést, csak azt akarják: többé ilyen ne fordulhasson elő.
A lábtöréssel és a kiszáradással kapcsolatban a portál megkereste a Szegedi Tudományegyetem Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztályát, valamint a deszki Csongrád Megyei Mellkasi Betegségek Szakkórházát. A sürgősségi vezetője azt közölte, mindenki kap enni, inni, ha az ápolási szükséglete azt kívánja meg. A kórházunkban lévő fekvő betegek a felvételt követően ellátásában részesülnek, amely magában foglalja a táplálékot, folyadékot és a szükséges orvosi ellátást – húzta alá Bálint Beatrix. A Csongrád Megyei Mellkasi Betegségek Szakkórházának főigazgatója hozzátette azt is, betegségtől függően előfordul, hogy a beteg kiszáradva érkezik, amelyet a szakma szabályai szerint kezelünk.