Negyedmillióval csökkent egy év alatt a társadalmi kirekesztődés kockázatának kitett szegények száma a KSH szerint.
A Célpont riporterei a legszegényebb régiókban, a Nyírségben és a Békés megyei tanyavilágban olyan családokat is találtak, ahol fejenként kevesebb mint 20 ezer forintból próbálnak megélni egy-egy hónapban. Szociológusok szerint ilyen körülmények között még a téli iskolai szünet is veszélyes lehet, mivel sok gyermek otthon nem jut megfelelő táplálékhoz - írja a Hír TV nyomán az mno.hu.
A szociológus szerint a téli iskolai szünet veszélyes, mivel sok gyermek otthon nem jut megfelelő táplálékhoz. „A téli szünet december 22-én kezdődik. Január 5-én mennek a gyerekek óvodába, iskolába. Ez azt jelenti, hogy több mint két hétig a gyerekek egy jelentős része nem fog megfelelő vagy semmiféle táplálékhoz jutni" – nyilatkozta Herczog Mária.
A statisztikák szerint 2014 fordulópont lehet: az elmúlt évek növekedése után idén csökkent a szegénység Magyarországon.
A kormány ősszel jelentette be, hogy fel akarják számolni a gyermekéhezést. 2016. január elsejétől ingyenes étkezésben részesülnek azok – ez az óvodás és a bölcsődés gyermekekre is vonatkozik –, akik családjában az egy főre eső nettó jövedelem nem haladja meg a minimálbér 130%-át – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Vagyis azoknak a gyerekeknek jár majd az ingyenes étkezés, akiknek a szülei 86 ezer forintnál kevesebbet visznek haza.