Folytatódnak a luxusszolgáltatások vizsgálatának keretében végzett adóellenőrzések.
Miként általában az orvosok, úgy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai is úgy gondolják, jobb megelőzni a bajt, mint azt utólag kezelni fájdalmas és költséges megoldásokkal. Ennek megfelelően a revizorok az egészségügyi szolgáltatók körében is több vizsgálatot terveznek, mint korábban – olvasható az Új Néplap – online oldalán.
A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adóigazgatósága lapot arról tájékoztatta: folytatódnak a luxusszolgáltatások vizsgálatának keretében végzett adóellenőrzések, melynek eredményeként a revizorok magánrendeléseken is megjelennek. A hatóság ugyanis azt tapasztalta: a legtöbb egészségügyi szolgáltatást nyújtó orvosi vállalkozás helyszínén nem üzemel pénztárgép, továbbá a páciensek nem kapnak számlát, nyugtát az egészségügyi szolgáltatás ellenértékéről.
A napokban a megyei ellenőrök egy szolnoki bőrgyógyász-kozmetológus szakrendelésre jelentkeztek be, előzetesen egyeztetett időpontra. A vizsgálat megtörtént, az orvos kiállította az általa javasolt gyógyszerről a vényt, majd az 5000 forintos vizsgálati díjat átvette, de nyugtát, számlát nem állított ki róla.
A revizor elköszönt, majd a betegváróban helyet foglaló kollégáival visszatért. Az ellenőrzéskor vizsgálták azt is, hogy az adózó eleget tett-e a társadalombiztosítási és az alkalmazott bejelentési kötelezettségének is. Ez utóbbinál is hiányosságot találtak.
A szankció mértékéről az ellenőrzés adatainak feldolgozása után döntenek, mely a jogszabályok szerint a számla-, nyugtaadási kötelezettség elmulasztása miatt egymillió forintig terjedő mulasztási bírsággal, a késedelmes alkalmazotti bejelentés miatt pedig 200 ezer forintig terjedő bírsággal sújtható.